
Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ezt ünneplik meg szombaton este 7 órától.
2014. december 05., 13:092014. december 05., 13:09
Az ünnepség a Szent Miklós Napok keretében kerül megrendezésre. Szombaton a nagysikerű De mi lett a nővel? című előadást játssza a társulat, majd fotókiállítás nyílik a színház előcsarnokában. Régi és jelenkori darabok emlékét idézi meg a tárlat, harminc esztendő archív anyagait foglalva egyetlen képsorba. A digitális forradalmon inneni és azon túli képanyagból álló fotókból a Székely Dizájn Légió grafikusai tervezték meg a tárlatot.
A Figura kiállításának külön érdekessége, hogy a megtekinthető képek szereplői – volt és jelenlegi figurások, az elmúlt harminc év résztvevői – ezen az estén tárlatvezetői szerepet is „játszanak”, élő tárlattá, egyéni történetté alakítva az archívumból kiragadott emlékdarabkák kirajzolta képet. A szombat estét emlékkoncert és kötetlen beszélgetés zárja. A koncerten régi és mai zenésztársak idézik meg hangzás és ritmus révén annak az embernek az emlékét, aki Gyergyó zenei és színházi életének fontos alakja volt. Molnár Cs. Antal emléke előtt zenésztársak róják le tiszteletüket Cserey Csaba vezetésével.
A Figura retrospektív kiállítása december 7-én, vasárnap 18 és 21 óra közt tekinthető meg újra, a 19 órától kezdődő De mi lett a nővel? című előadás előtt, illetve azt követően a színház előcsarnokában. A december 7-i előadásnapon a produkció idén utoljára lesz látható a Figura színpadán.
Kiss Csaba magyarországi drámaíró darabját Albu István rendezésében ősszel mutatta be a Figura Stúdió Színház. A dráma alapját nyolc Csehov-novella képezi, amelyek precíz dramaturgiai érzékkel formálva, izgalmas keretbe helyezve válnak egyetlen szöveggé. A groteszk humorral és számtalan komikus helyzettel átszőtt történet műfaja férfimese. Három vándorszínész elbeszélései fonódnak össze, s adnak hozzá újabb és újabb darabokat egy titokzatos nőalak, Irina Bikulina kirakósjátékszerű arcképéhez.
A Figura 1984–1990 között kísérleti csoportként működött Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi teátrum jelenlegi igazgatójának vezetésével, előadásainak szakmai sikere nyomán a társulatot 1990. szeptember 1-től emelte intézményi rangra Románia Művelődési Minisztériuma. Fennállásának 30 éve alatt, a gyerekelőadásoktól a táncszínházig és a becketti abszurdig terjedő műfaji sokszínűségben, a gyergyószentmiklósi színház több mint száz előadást hozott létre.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!