
Magyarország Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán, a nevezésről döntő bizottság ülése után.
2014. augusztus 06., 17:312014. augusztus 06., 17:31
Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos mellett a filmszakmai döntőbizottság általa felkért tagjai – Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter –, valamint Deák Krisztina filmrendező, Király István vágó, Máté Tibor operatőr és Lovas Balázs forgatókönyvíró kapott helyet. A döntést többségi szavazás útján hozta meg a bizottság – olvasható közleményben.
A több mint 200 kutya részvételével forgatott, Cannes-i fesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját elnyert mozifilm egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. A Fehér Isten a filmes és színházi munkáival egyaránt világszerte elismert Mundruczó Kornél hatodik nagyjátékfilmje, magyar-német-svéd koprodukcióban készült. A forgatókönyvet Mundruczó Kornél Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta.
A filmet sok fiatal alkotó jegyzi: operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, zeneszerzője a magyar származású, Izraelben élő Asher Goldschmidt, látványtervezője Ágh Márton. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőr színész, a további szerepekben Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László látható. A Fehér Isten című film gyártását 280 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!