Hirdetés

A budapesti Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelték

Megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Nemzeti Színház. Az ember tragédiája díszelőadása előtt tartott beszédében Réthelyi Miklós, a kulturális tárca vezetője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház nem a politika gyakorlóterepe. „De el kell fogadnunk, hogy a színház a maga módján reagál a körülöttünk lévő világra. Ezért szükség van a nagyvonalúságra” – hangoztatta. Miért van szükségünk színházra, Nemzeti Színházra? – tette fel a kérdést.

2012. március 27., 08:472012. március 27., 08:47

 „A műveltség nem feltétlenül felhalmozott tudást, hanem inkább tudatos, nyitott gondolkodást és életvitelt jelent, melynek része a színházba járás is. Ma a színház számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit kezd azzal a szabadsággal, amely 1989 után jött el” – fogalmazott a miniszter, aki szerint ma már nem érezzük a cenzúra okozta légszomjat, cserébe viszont meg kell küzdenünk a feldolgozhatatlan információáradattal, nem mindegy tehát, hogy mit emelünk ki belőle.

Ebben kulcsszerepe van a nemzet színházának, amelynek egyszerre kell kortárs válaszokat adnia korunk kérdéseire és fenntartania a klasszikus drámairodalom iránti érdeklődést – hangsúlyozta Réthelyi Miklós. Felidézte, hogy a budapesti Nemzeti Színház 1837-ben kezdte meg működését 1840-ig Pesti Magyar Színház néven. Magyarország azóta várta, hogy igazi, saját színháza legyen, amióta 1913-ban lebontották az egykori Nemzeti Színház épületét, a társulat a Blaha Lujza téri színházba költözött ideiglenesen, és később is ideiglenes helyszíneken működött. Végül Széchenyi nagy álmát, a Duna partjára tervezett Nemzeti Színházat 2002 márciusában valósították meg.

Alföldi Róbert, az intézmény igazgatója beszédében felidézte: 10 éve, március 15-én a színfalak mögött készült kollégáival a színháznyitó Tragédia-előadásra, amelyben Lucifert játszotta. Arról beszélt, hogy mindannyian, akik abban az előadásban részt vettek, igaz meghatottsággal és emelkedettséggel dolgoztak, pontosan érzékelték, hogy történelmi pillanat részesei.

„A Nemzeti Színház léte vagy nem léte, lerombolása és újraépítése pontosan szimbolizálja a magyar földön oly sokat vágyott szabadság létét vagy nemlétét” – mutatott rá. „A Nemzeti Színház azt szeretné megmutatni, hogy sokféle gondolkodás lehet hiteles, hogy nem ideológiák által vezérelve, hanem szabadon, felnőtten, felelősen, mindenféle kirekesztés nélkül vizsgáljuk a világot és önmagunkat” – fogalmazott. Ma nehéz gazdasági körülmények között kell dolgoznia mindenkinek – tette hozzá –, de nem lehet éppen a kultúra területe a legnagyobb vesztes, mert akkor a legfontosabb különlegességünket veszítjük el.

A Nemzeti Színház a jubileumra délután 14 órától este 22 óráig tartó programsorozattal készült: átadták a Rákóczi híd pesti hídfőjénél a néhai nemzet színészeit ábrázoló dekorációs falfestményt, két kiállítást – a falfestmény elkészítését dokumentáló fotókiállítást és a Tragédia-fotópályázat alkotásaiból összeállított tárlatot – is megnyitottak ezen a napon. Az ember tragédiájának díszelőadására közel négyszáz pedagógust hívtak meg tíz városból, akiknek a színházjegy mellett az utazást is ingyen biztosították.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés