
2012. április 12., 10:032012. április 12., 10:03
„A kritikusok által többnyire drámaiatlannak nevezett darab nem túl akciódús történet. Igazából példázat, tanmese, amely a vallások egyenjogúságáról szól, de ha általánosabban tekintünk a kérdésre, az örökkévaló emberi gyarlóságról szól, arról, hogy hajlamosak vagyunk az igazság letéteményeseinek hinni magunkat. Folyton gyanakvással tekintünk a másik táborban lévőkre, azokra, akik nem ugyanazt a meggyőződést vallják, mint mi” – fogalmazott a rendező, aki szerint természetes a „különböző igazságok” létezése, a tolerancia viszont hiányzik belőlünk.
„Az igazság egy tájkép, amelyben sok apró színárnyalat, árnyék és fény van” – fogalmazott Harsányi, aki rá jellemzően ezúttal is különleges díszletben és látványban gondolkodik. Saját bevallása szerint is nagyon izgatja egy előadás látványvilága, éppen ezért ismét együtt dolgozott Bányai Tamás fénytervezővel, most először pedig egy színházi zeneszerző, Vlaicu Golcea is segítette munkáját. Harsányi Zsolt szerint Lessing csak azért választotta a muzulmánok meghódította Szentföldet és a keresztes háborúkat drámája témájának, mert legjobb barátja egy zsidó származású német filozófus volt – egyébként róla is mintázta Náthán alakját –, és abban a korban kezdett erősödni az antiszemitizmus
. „Lessing idején felerősödött az antiszemitizmus, de ő a Távol-Keletre és a múltba helyezte a történetet, hogy ezzel is kerülje a közvetlen támadásokat kortársai részéről” – mondta a rendező, aki azt reméli: a vallásszabadságról szóló rendezése nemcsak az idősebb korosztályt, de a fiatalabb réteget is megszólítja. A bemutatót pénteken 19 órától tartják a teátrum nagytermében, a premierre érvényesek a Bernády György-mecénás bérletek és Kemény János-bemutatóbérletek, a következő előadást vasárnap 19 órakor tartják, amelyre a Kovács György-bérlet érvényes.
Szász Cs. Emese
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.