Hirdetés

Operafesztivált terveznek Nagyváradon

Három tenor vendégszerepel Nagyváradon január 9-én, vasárnap este hétkor a Szakszervezetek Művelődési Házában – ilyen előadást még soha nem tartottak a partiumi városban.

Nagy Orsolya

2011. január 07., 10:362011. január 07., 10:36

Az újévi hangverseny szólistái a Kolozsvári Magyar Opera nemzetközi hírű énekesei: Sorin Lupu, Cristian Mogoşan és Ovidiu Daniel többször lépett már fel együtt, de nem ezzel a repertoárral. A váradi műsor ugyanis hasonlít a bécsi filharmonikusok hagyományos újévi koncertjére, de Horia Ballint rendező szerint nem az a cél, hogy lemásolják azt. Műsorra tűztek Leoncavallo-, Verdi-, Puccini-operarészleteket, de operettet és canzonettát is énekelnek majd a tenorok: felcsendülnek Lehár Ferenc, Kálmán Imre, illetve az elmaradhatatlan Johann Strauss művei is. A szervezők már azt is elárulták, hogy melyek lesznek a koncert ráadásszámai – éppúgy, mint a bécsi újévi koncerten, itt is a Kék Duna Keringőt, illetve Radetzky-indulót játssza a zenekar a koncert végén.

Bár a Nagyváradi Állami Filharmónia hagyományosan minden évben megtartja újévi hangversenyét, ekkora érdeklődés ritkán mutatkozik: a vasárnapi koncertre gyakorlatilag két nap alatt fogytak el a jegyek – újságolta csütörtökönTódor Albert főigazgató. Az intézményvezető abban reménykedik, hogy ha a színház három éve felújítás alatt álló épülete valóban készen lesz tavaszra, hamarosan több hasonló nagyszabású koncertet tűzhet műsorra ott a filharmónia – felmerült például, hogy operafesztivált szervezzenek Váradon. Corneliu Cristea művészeti igazgató elmondta: a színpad felújításakor az ő kéréseit is figyelembe vették, így valószínűleg a jövőben tökéletesen megfelel majd a színház az operák vagy operaműsorok színpadra vitelére is. Erre az évre egyébként a lehető legváltozatosabb repertoárt ígérik a váradiak. Mivel Liszt-év van, az egyik legelismertebb magyar zeneszerző életművéhez kapcsolódó programot is terveznek, de az is biztosnak tűnik, hogy hosszú idő után újra műsorra tűzik George Gershwin népszerű Kék rapszódiáját egy amerikai est keretében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés