2010. augusztus 03., 10:012010. augusztus 03., 10:01
A 15 és 59 év közötti internetezők körében, közel ezer fő válaszain alapuló felmérés alapján 1,6 millióra tehető azoknak a nézőknek a száma, akik a vb heteiben nemcsak otthonukban, hanem barátoknál, ismerősöknél (a válaszadók 65 százaléka), nyilvános helyeken (51 százalék) is a képernyők elé ültek, vagy szurkolói klubokba, vetítésekre is ellátogattak a vb idején (10 százalék). Egy 2008-as, a foci-Eb kapcsán készült felmérés szerint akkor körülbelül 1,3 millió néző követte otthonán kívül is a mérkőzéseket.
A válaszadók 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a labdarúgó-világbajnokság közvetítései kifejezetten javították az MTV műsorainak színvonalát. Ez az arány önmagában is jó eredmény, különös tekintettel arra, hogy egy ugyanezzel a módszertannal, ugyanezen a mintán készült korábbi, 2010. áprilisi kérdezés alkalmával, amikor a nézőket általában az MTV sportközvetítéseinek színvonaláról kérdezték, ez a mutató 48 százalékon állt. A meccseket nézők körében most, a foci-vb után egyetlen válaszadó sem vélte úgy, hogy a sportközvetítések rontanák a csatorna színvonalát, és az ő körükben még magasabb, 69 százalék volt az MTV színvonalának javulása mellett voksolók aránya.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.