Hirdetés
Kortárs zene színpadon

Kortárs zene színpadon

Modern Kolozsvár 2007 címmel rendezik meg március 31–április 4. között a VII. Kortárs Zenei Fesztivált Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, a művelődési minisztérium és a zeneszerzők szövetségének szervezésében.
2007. március 30., péntek

Kornis Mihály író a Látó színpadán

„Ady publicisztikája soha nem volt ennyire korszerű, mint az utóbbi húsz évben” – jelentette ki Marosvásárhelyen Kornis Mihály József Attila-díjas budapesti író. A Látó szépirodalmi folyóirat márciusi rendezvényének meghívottja ezzel a mondatával a jelenlegi magyar politikai helyzetre utalt, arra, hogy egyre nagyobb az emberek közti eltávolodás, a társadalmi széthúzás, amely a világ szemében nevetséges példája annak, ahogyan egy kis ország...
Kornis Mihály író a Látó színpadán
Kornis Mihály író a Látó színpadán
2007. március 30., péntek

Kornis Mihály író a Látó színpadán

2007. március 30., péntek

Válogatás a legjavából

Budapesten vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi társulat. A budapesti Thália Színházban vendégszerepel jövő héten a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek elnevezésű rendezvény részeként a társulat a 2005 novembere és 2006 novembere között bemutatott darabok közül az öt legjelentősebb produkcióját viszi el Budapestre, ezek közül három előadás először látható Magyarországon.
Válogatás a legjavából
Válogatás a legjavából
2007. március 30., péntek

Válogatás a legjavából

Hirdetés
2007. március 30., péntek

A Róka szerenádja

Mro¿ek tragikomédiáját mutatja be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Slawomir Mro¿ek Szerenád című abszurd tragikomédiája – amelyet péntek este mutat be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata – a rendező, Patkó Éva szerint nem klasszikus értelemben vett abszurd dráma, hiszen története van, erős szereplőkkel, éles helyzetekkel és tanulsággal.
A Róka szerenádja
A Róka szerenádja
2007. március 30., péntek

A Róka szerenádja

2007. március 30., péntek

Tibor Ernő Galéria: fiatalodó közösség

Csoportos tárlat megnyitójával ünnepelték szerdán este a nagyváradi Tibor Ernő Galéria fennállásának 17. évfordulóját, a jubileumi tavaszi kiállítást két hétig lehet megtekinteni. A Kanonok sori pincegalériát megalapító közösség tárlatán Gittai István költő köszöntötte a jelenlévőket, és a több mint húsz művészt egyenként is bemutatta.
Tibor Ernő Galéria: fiatalodó közösség
Hirdetés
2007. március 29., csütörtök

Ízelítő egy rangos gyűjteményből

Először mutatkozik be Erdélyben a Magyar Fotográfiai Múzeum. (M)érték – Világhírű Magyar Fotográfusok címmel nyílt kiállítás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő-képtárban, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának szervezésében. A tárlatot Szabó Béla, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitotta meg.
Ízelítő egy rangos gyűjteményből
Ízelítő egy rangos gyűjteményből
2007. március 29., csütörtök

Ízelítő egy rangos gyűjteményből

2007. március 29., csütörtök

Tóték a Háromszék Táncegyüttesnél

Két ellentétes – de önmagában működőképes – világ találkozik ma este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes legújabb, Tóték című előadásában
Tóték a Háromszék Táncegyüttesnél
Tóték a Háromszék Táncegyüttesnél
2007. március 29., csütörtök

Tóték a Háromszék Táncegyüttesnél

Hirdetés
2007. március 29., csütörtök

Röviden

Vizsga Parasztbecsületből A Gheorghe Dima Zeneakadémia végzős hallgatóinak vizsgaelőadását tartják ma 18.30-as kezdettel a Kolozsvári Állami Magyar Operában, Mascagni Parasztbecsületét Mihaela Panainte rendező szakos hallgató állította színpadra. Santuzza szerepében Roxana Cetali, Turiddu szerepében pedig Florin Blaj „vizsgázik”. Az előadásban az opera ének- és zenekara, valamint Mányoki Mária, Sándor Árpád és Veress Orsolya magánénekes lép...
Röviden
Röviden
2007. március 29., csütörtök

Röviden

2007. március 29., csütörtök

Ceauºescu rendeletén vitáznak

A könyvtárépületért perel a Szatmár Megyei Tanács és a Federalcoop szövetkezet. Csaknem teljesen működésképtelenné vált a szatmárnémeti megyei könyvtár, ugyanis az olvasótermét és a számítógéptermét bírósági végrehajtóval bezáratta a Federalcoop szövetkezet. Az egykori megyei fogyasztási szövetkezet jogutódja azt állítja, övé a könyvtár által használt épületrész, ezért akarja kilakoltatni az intézményt.
Ceauºescu rendeletén vitáznak
Ceauºescu rendeletén vitáznak
2007. március 29., csütörtök

Ceauºescu rendeletén vitáznak

2007. március 28., szerda

Régi helyén a tabló

Helyreállították Koroknyai Ottó Mátyás Bécs előtt című festményét a nagyváradi püspöki palotában. Restaurált állapotában díszíti a nagyváradi római katolikus püspöki palota egyik termét Koroknyai Ottó monumentális alkotása, a Mátyás Bécs előtt című olajfestmény. A 7x5 méteres műalkotás helyreállítását a napokban fejezte be Kiss Lóránt és Pál Péter, a marosvásárhelyi restaurátorok két hónapi munkáját Molnár Dénes képzőművész és a...
Régi helyén a tabló
Régi helyén a tabló
2007. március 28., szerda

Régi helyén a tabló

2007. március 28., szerda

Román filmgála – Emberke-versenye

A legrangosabb elismerések közül négyet nyert el Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost (Volt vagy nem volt) című filmje hétfőn este, az első alkalommal megrendezett Gopo-gálán.
Román filmgála – Emberke-versenye
Román filmgála – Emberke-versenye
2007. március 28., szerda

Román filmgála – Emberke-versenye

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2007. március 28., szerda

Nem kényeztetik el a Figurát

Színházi nyílt nap Kukta-buktával a gyergyószentmiklósi teátrumban. A Vaskertes általános iskola 8. osztályosait látta vendégül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház tegnap, a színházi világnapon. Noha a Művelődési Központ színháztermében annyira hűvös volt, hogy a lehelet is látszott, és a gyerekek a kabátjukat sem vehették le, a színészeknek sikerült forró, izgalmas hangulatot teremteni.
Nem kényeztetik el a Figurát
Nem kényeztetik el a Figurát
2007. március 28., szerda

Nem kényeztetik el a Figurát

Hirdetés
2007. március 28., szerda

Talált tárgyak művésze

Magyar állami elismerés Kovács Géza szentgyörgyi szobrásznak. Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Kovács Géza helyi szobrászművészt. A művelődési ház pinceklubjában tartott rendezvényen mintegy 20 érdeklődő jelenlétében Szabó Béla, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja adta át a díjat és a vele járó emlékplakettet a művésznek.
Talált tárgyak művésze
Talált tárgyak művésze
2007. március 28., szerda

Talált tárgyak művésze

2007. március 27., kedd

Világhírű felvonulás

Brassai, Kertész, Capa, Moholy-Nagy és Munkácsi fotóiból nyílik tárlat Sepsiszentgyörgyön. Az öt leghíresebb magyar fotográfus munkáiból nyílik tárlat M(érték) címmel ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő-képtárban. Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója szerint az öt alkotó – André Kertész, Brassai, Robert Capa, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton – művei olyan értéket...
Világhírű felvonulás
Világhírű felvonulás
2007. március 27., kedd

Világhírű felvonulás

2007. március 27., kedd

Mesteri építészek: Komor és Jakab

A neves építészpárosnak állít emléket Várallyay Réka budapesti művészettörténész Komor Marcell és Jakab Dezső című kötete, az igényes kivitelezésű kiadványt a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szervezésében mutatták be Nagyváradon. A Holnap kiadó gondozásában megjelent kötetet Az építészet mesterei sorozat szerkesztője, Gerle János mutatta be.
Mesteri építészek: Komor és Jakab
Mesteri építészek: Komor és Jakab
2007. március 27., kedd

Mesteri építészek: Komor és Jakab

Hirdetés
2007. március 27., kedd

Egy nap a színészekért, színházi dolgozókért

Előadásokkal, vetítésekkel, koncertekkel, kiállításokkal és nyílt nappal várják ma, a színházi világnapon a közönséget világszerte a teátrumok. A hagyományokhoz híven az előadások előtt felolvassák az ünnep üzenetét, amelyet évente más-más szakmabeli vagy közéleti személyiség, író, költő fogalmaz meg.
Egy nap a színészekért, színházi dolgozókért
2007. március 27., kedd

Röviden

Ferenczy Béla grafikus tárlata Nagyváradon Ferenczy Béla grafikusművész alkotásaiból nyílik tárlat ma 18 órától Nagyváradon. Az eseménynek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székháza ad otthont, a kiállítást Deák Árpád szobrászművész nyitja meg.
Röviden
Röviden
2007. március 27., kedd

Röviden

Hirdetés
2007. március 26., hétfő

Bozgorok, Szíkölök

A Székelyföldön vendégszerepelt a budapesti Honvéd Kamaraszínház. Régi tartozását rótta le egyhetes székelyföldi turnéjával a budapesti Honvéd Kamaraszínház – mondta el a Krónikának Király Kinga Júlia. A dramaturg hangsúlyozta, hogy a társulat olyan színházzá kezd alakulni, amely beépülve a Honvéd Együttesbe, folytatja annak hagyományait, mégis eltér annak jellegétől.
Bozgorok, Szíkölök
Bozgorok, Szíkölök
2007. március 26., hétfő

Bozgorok, Szíkölök

Hirdetés
Hirdetés