Hirdetés

Színházi válságtünetek

Visky András zsűritag is visszalépett a Román Színházi Szövetség (UNITER) gálája előtt. Néhány hónappal ezelőtt még azért ígérkezett rendkívülinek a Román Színházi Szövetség (UNITER) idei kitüntetéseinek átadása, mert a hagyománytól eltérően nem Bukarestben tartják a gálát, hanem Nagyszebenben. A hétfő esti díjkiosztó Európa egyik idei kulturális fővárosában azonban nem feltétlenül ezért marad majd emlékezetes: másfél hónapja heves viták zajlanak körülötte nemcsak szakmai berkekben, de a nyilvánosság előtt is.

2007. április 18., 00:002007. április 18., 00:00

Az események avatott értelmezői szerint a hazai színházi élet válságáról van szó, amelynek csupán tünete, hogy öt jelölt – köztük Andrei ªerban rendező, legutóbb pedig Visky András, a zsűri egyik tagja (képünkön) visszalépett.

A rossz és a rosszabb megoldás

A Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, Visky András író levélben közölte döntését az UNITER elnökével, Ion Caramitruval. A „minimális konszenzust” sürgető dokumentumban az író a zsűri összetételének sokak általi megkérdőjelezéséről, a jelöltek visszalépéséről megállapítja, hogy valójában érdekközösségek harcáról van szó, és nem a zsűritagok szabad választásáról. Túlpolitizálódott a romániai színházi élet, pedig itt a díjakat – az író szerint – szakmaibb indokok alapján ítélték eddig oda, mint Magyarországon. „Eljutottam odáig, hogy jobbnak láttam kilépni, miközben azt is látom, hogy ez sem jó megoldás, hiszen már csak rossz megoldások közül lehetett választani. Ebben a nyilvános vitában éppen a tétjét veszítettük el ennek az eseménysornak, amelyben eddig az alkotók, az előadások voltak a legfontosabbak” – mondta el lapunknak Visky. Ion Caramitru a Krónikának kifejtette, a zsűri magyar tagja megfontolatlanul cselekedett. Mint elmondta, Visky ugyan Amerikában tartózkodott április elejéig, és valóban nem lehetett rálátása az itteni helyzetre, viszont már a márciusi felkéréskor körvonalazódott, hogy heves reakciók sora követi majd a jelöltlista nyilvánosságra hozatalát. Szerinte Viskyt az utolsó pillanatban valaki vagy valakik befolyásolták.

Allűrös művészek?

A nyilvánosság előtt zajló szakmai vitákról Caramitru lapunknak azt nyilatkozta: „a jelölésből kimaradt, frusztrált” művészek keltenek zavart, akárcsak a szintén érdekcsoportok nyomásának engedelmeskedő, már lemondott jelöltek – utóbbiakat korábban „allűrös művészeknek” nevezte. Viskyvel ellentétben Caramitru úgy véli, hogy a színház nincs nagyobb válságban, mint eddig, most mindöszsze viharkavarásról van szó.

„Mielőtt elutaztam volna, volt egyfajta képem a helyzetről, és úgy ítéltem meg, hogy érdemes részt venni a zsűrizésben. Viszont mióta hazajöttem, ebben a szűk két hétben olyan nyomásnak voltam kitéve, amely odaszorított, hogy lemondjak. Megerősödtek azok a csoportok, amelyek előre tudják, milyen eredménnyel kell zárulnia ennek az UNITER-zsűrizésnek. Jó lelkiismerettel ebben nem tudok részt venni” – fejtette ki lapunknak Visky Caramitru azon feltevésére, miszerint már a felkérés idején előre láthatta volna a helyzet feszültségének fokozódását. Ion Caramitru szerint a gála megrendezésének semmi akadálya, Visky András helyett viszont nem jelölnek új zsűritagot. A hétfő esti díjkiosztón az erdélyi magyar társulatok művészei közül ketten lesznek – jelöltként – jelen: a kolozsvári Hatházi András, akit a Megtisztulva Tinkerének megformálásáért a legjobb férfi főszereplő, valamint a temesvári Tokai Andrea, akit a legjobb nő mellékszereplő díjára jelöltek, Hanoch Levin Krum drámájában Dupa szerepéért.

R. P. E.

Akik korábban visszakoztak

A jelöltek közül elsőként a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölt Vlad Ivanov utasította vissza a jelölést, mivel szerinte Danyiil Harmsz Jelizaveta Bam című drámájában Iván Ivánovics nem mellék-, hanem főszereplő. Andrei ªerban, akit a legjobb rendezőnek járó díjra jelöltek – Sarah Kane Megtisztulva című művének színreviteléért – azzal indokolta döntését, hogy a zsűri egyik tagja, Alice Georgescu korábban negatív kritikát írt az előadásról, egy másik zsűritag, Ion Cojar pedig nem látta. Az előbbi zsűritag, Alice Georgescu kritikus személye ellen emelt kifogást a kritikusi díjra jelölt három színikritikus is. Florica Ichim, Liviu Maliþa és Miruna Runcan szerint a zsűritag felületesen állapította meg az elbírálás kritériumait, hiszen a folyó színházelméleti kutatásokat nem vette figyelembe, ugyanakkor azt állította, hogy a jelölés kényszerjelölés, mert az elmúlt évben nem született igazi színikritika.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés