Hirdetés
Elhunyt Sánta Ferenc

Elhunyt Sánta Ferenc

Nyolcvanegy éves korában pénteken elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író. Sánta Ferenc Brassóban született 1927. szeptember 4-én, gyermekkorát Erdélyben töltötte, a család gyakori költözései során Sepsibükkszádon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is élt. A második világháború idején a debreceni református kollégium diákja volt, de kénytelen volt megszakítani a tanulmányait.
2008. június 06., péntek

Örökség a lapokon

Kalotaszeg népi építészetéről jelent meg könyv „Első látásra úgy tűnik, hogy Kalotaszeg népművészetéről és népi építészetéről mindent megírtak már. Ez az új kötet viszont azt igazolja, hogy mégsem, hiszen Kalotaszeget így még senki nem tárta fel” – méltatta Balassa M. Iván néprajzkutató Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök Kalotaszeg népi építészete című könyvét a kolozsvári bemutatón.
Örökség a lapokon
Örökség a lapokon
2008. június 06., péntek

Örökség a lapokon

2008. június 06., péntek

Díj Limpopónak

Szőcs Géza erdélyi magyar író, költő a Limpopo – avagy egy strucckisasszony naplója című könyvéért a Román Írószövetség díját vehette át a bukaresti könyvfesztiválon, a Bookfesten. Szőcs Géza az újabb elismerés kapcsán elmondta, hogy az első irodalmi díját is a Román Írószövetségtől kapta 1976-ban.
Díj Limpopónak
Díj Limpopónak
2008. június 06., péntek

Díj Limpopónak

Hirdetés
2008. június 06., péntek

Csipke és akvarell

Porzsolt Erzsébet képeiből nyílt tárlat Gyergyószentmiklóson A Táltos és Gránátalma kézművestáborban részt vevő asszonyok havonta összegyűlnek közösen hímezni a gyergyószentmiklósi Delta Tanulmányi Házban, és ilyenkor a társaság egyik tagjának munkáit is kiállítják. Csütörtöki találkozójukon Porzsolt Erzsébet képzőművész gyergyói tájat megörökítő akvarelljeiből nyílt tárlat.
Csipke és akvarell
Csipke és akvarell
2008. június 06., péntek

Csipke és akvarell

2008. június 05., csütörtök

Filmes „újhullámzás”

„A magyar filmművészet ismét felszálló ágban van” – hangzott el a 7. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Magyar Napja alkalmából rendezett tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón. Basa Annamária producer, a Magyar Filmunió munkatársa szerint a magyar film 60–70-es évekbeli „aranykora” óta még nem volt ekkora nemzetközi szakmai sikere a magyar mozgóképnek, mint napjainkban.
Filmes „újhullámzás”
Filmes „újhullámzás”
2008. június 05., csütörtök

Filmes „újhullámzás”

Hirdetés
2008. június 05., csütörtök

POSZT – könyvben és konyhában is

Székelyföldi színházak is versenyeznek a ma kezdődő 8. Pécsi Országos Színházi Találkozón Minden eddiginél színesebb kínálattal rajtol ma délután a 8. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), Magyarország egyik legjelentősebb színházi rendezvénye, amely tíz napon át 40 helyszínen 260 eseménnyel várja az érdeklődőket. A fesztivál a Pécsi Nemzeti Színház Ivanovjával nyit, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezte...
POSZT – könyvben és konyhában is
POSZT – könyvben és konyhában is
2008. június 05., csütörtök

POSZT – könyvben és konyhában is

2008. június 05., csütörtök

Kézműves-foglalkozás és népzene a vársáncban

Folkfesztivált szerveznek Nagyváradon Bihari Antológia Folkfesztivált szerveznek Nagyváradon – tájékoztatta lapunkat Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője. A június 9–14-e között zajló fesztivál gazdag programmal várja az érdeklődőket: a nyitónapon a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában a magyarországi Birinyi testvérek – Birinyi András hangszerkészítő és Birinyi József népzenekutató – népi hangszerkiállítása látható, 19...
Kézműves-foglalkozás és népzene a vársáncban
Hirdetés
2008. június 05., csütörtök

Bibliák a tárlókban

A Biblia Éve. Az élő egyház könyvei címmel nyílik különleges, a Könyvek Könyvéhez kapcsolódó kiállítás június 9-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A kiállítást főtisztelendő Szabó Lajos kanonok, szentgyörgyi plébános kezdeményezte, a kiállított, változatos Biblia-kiadások és az egyházi irodalom dokumentumainak nagy része az ő gyűjteményéből és híveitől származik.
Bibliák a tárlókban
Bibliák a tárlókban
2008. június 05., csütörtök

Bibliák a tárlókban

2008. június 04., szerda

Statiszták és jövendőbeli sztárok

Közel száz háromszéki került közelebb a mozgókép bűvöletéhez, amikor statisztának jelentkezett Hajdu Szabolcs magyarországi rendező Bibliotheque Pascal című filmjébe. A mozi – amely a rendező ötödik nagyjátékfilmje – Mona, a gyermekével céltalanul bolyongó fiatal erdélyi lány története, aki egymásba gyűrűző furcsa szituációk következtében egy londoni bordélyházba kerül.
Statiszták és jövendőbeli sztárok
Statiszták és jövendőbeli sztárok
2008. június 04., szerda

Statiszták és jövendőbeli sztárok

2008. június 04., szerda

Könyvünnep két fővárosban

A román és a magyar fővárosban is a könyv ünnepét ülik öt napig: a bukaresti Romexpo kiállítócsarnokában ma kezdődik a harmadik alkalommal megrendezett Bookfest, Budapesten pedig holnap nyílik meg a 79. Ünnepi Könyvhét, amely az első megrendezése óta a kortárs és az újra kiadott klasszikus magyar irodalom ünnepeként vált ismertté.
Könyvünnep két fővárosban
Könyvünnep két fővárosban
2008. június 04., szerda

Könyvünnep két fővárosban

2008. június 04., szerda

Túlfeszítették a húrt?

New York-i, londoni, washingtoni, mexikóvárosi, amszterdami, prágai és bécsi helyszínek után jelenleg Budapesten, a VAM Design Center galériában látható a Bodies (Testek) elnevezésű meghökkentő kiállítás.
Túlfeszítették a húrt?
Túlfeszítették a húrt?
2008. június 04., szerda

Túlfeszítették a húrt?

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2008. június 03., kedd

Színpad helyett orvosira?

Negyvenkét fiatal magyar színész lép pályára idén Erdélyben, de egyértelmű, hogy a hazai magyar színházak nem tudnak ennyi új művészt fogadni. A szokatlanul magas számra a bolognai rendszer kritériumait adaptáló hazai felsőoktatás helyzete ad magyarázatot: egyszerre ér véget az egyetemi alapképzés az utolsó négyéves oktatási ciklusban részt vevő hallgatók és a három évre beiskolázott legelső évfolyam diákjai számára is.
Színpad helyett orvosira?
Színpad helyett orvosira?
2008. június 03., kedd

Színpad helyett orvosira?

Hirdetés
2008. június 03., kedd

Elhunyt Fejtő Ferenc író, politikai elemző

Kilencvennyolc éves korában Párizsban elhunyt Fejtő Ferenc Széchenyi-díjas magyar történész, író, újságíró, Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője. 1909-ben született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán, zsidó családba
Elhunyt Fejtő Ferenc író, politikai elemző
2008. június 03., kedd

Röviden

Modern olasz grafikai tárlat Kolozsváron La Toscana di borghi e campagne címmel nyílik ma 18 órától a modern olasz képzőművészet rendkívül értékes grafikáit és metszeteit bemutató tárlat a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A 19. század végi és a 20. század eleji művészektől származó alkotások a Pisai Egyetem grafikai múzeumának Sebastiano Timpanaro-gyűjteményéből származnak, és először láthatók Romániában. A tárlat központi elemeit...
Röviden
Röviden
2008. június 03., kedd

Röviden

2008. június 02., hétfő

Nobel-díjra jelölik Csingiz Ajtmatovot

Irodalmi Nobel-díjra jelöli Csingiz Ajtmatov kirgiz írót (képünkön) a türk nyelvcsaládhoz tartozó országok kulturális minisztereinek állandó tanácsa – jelentette be a KABAR kirgiz hírügynökség.
Nobel-díjra jelölik Csingiz Ajtmatovot
Nobel-díjra jelölik Csingiz Ajtmatovot
2008. június 02., hétfő

Nobel-díjra jelölik Csingiz Ajtmatovot

Hirdetés
2008. június 02., hétfő

Tisztelgés az anyanyelv előtt

A Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítója, Aranka György vásárhelyi táblabíró egész alakos bronzszobrát leplezték le szombaton a marosvásárhelyi Iskola utcában.
Tisztelgés az anyanyelv előtt
Tisztelgés az anyanyelv előtt
2008. június 02., hétfő

Tisztelgés az anyanyelv előtt

2008. június 02., hétfő

A szabadságharc hadserege vonult fel

Hosszas kutatás, a történészekkel való konzultálás után készültek el a huszárruharajzok – hangoztatta Somogyi Győző magyarországi Munkácsy-díjas grafikus gyergyóditrói kiállításának megnyitóján. A szabadságharc hadserege című, negyven színes grafikából álló tárlatanyag csupán ízelítő abból a terjedelmes sorozatból, amelyet a művész az 1848–49-es szabadságharc katonai egyenruháiról készített.
A szabadságharc hadserege vonult fel
A szabadságharc hadserege vonult fel
2008. június 02., hétfő

A szabadságharc hadserege vonult fel

Hirdetés
2008. június 02., hétfő

Szerepcserés barátságok

Visky András író, dramaturg, a Koinónia Könyvkiadó vezetője és Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt Marosvásárhelyen a május végi Látó Irodalmi Színpad vendége.
Szerepcserés barátságok
Szerepcserés barátságok
2008. június 02., hétfő

Szerepcserés barátságok

Hirdetés
Hirdetés