2008. június 25., 00:002008. június 25., 00:00
hat évvel ezelőtt a térséget felrázó, turizmusfejlesztő eseménysort, de egyelőre csak háromnapos forgatagra telik a szervezők szellemi és anyagi erejéből. A kezdeti elképzelés szerint eredeti csűrszínházi produkciókkal rukkoltak volna ki, de idén is „hozott anyagból” kénytelenek gazdálkodni, így magyarországi és marosvásárhelyi vendégelőadások érkeznek majd a mikházi színpadra. A Csűrszínházi Napok képzőművészeti kínálatát Kákonyi Csilla festőművész és férje, Bálint Zsigmond fotóművész közös tárlata biztosítja, a kiállított munkákat Jánosházy György méltatja. A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar Kodály Háry János című daljátékát adja elő, majd a marosvásárhelyi Szivárvány Alapítvány együttese és a budapesti Erkel Ferenc Néptáncegyüttes lép fel, végül a Gruppen Hecc társulat kabaréja zárja a napot.
Szombaton a magyarországi Forrás Színház Heltai Gáspár Ponciánus császár históriája című előadását mutatja be Pataki András rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei pedig két idei előadásukat játsszák: a Kiss Csaba rendezte Goldoni-előadást, A legyezőt és a Kövesdy István által színre állított Labiche-vígjátékot, az Olasz szalmakalapot. Vasárnap a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Haragos úr a bábszínházban című előadása szórakoztatja a gyerekeket.
Máthé Éva
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.