többek között ezek az alkotások a mérföldkövei annak a művészi pályának, amelyet Ferencz Ernő szobrászművész befutott. Bár feleségével, Bakos Erzsébet textilművésszel évtizedek óta egymás mellett alkotnak, a marosvásárhelyi Bernády-házban kedden megnyílt gyűjteményes tárlat az első közös kiállításuk.
„Kolozsvári vagyok, ott is diplomáztam iparművészet szakon, utána Csíkszeredában éltem, majd 1989 februárjában férjemmel kivándoroltunk Magyarországra. Most Budapesttől 17 kilométerre, Pátyon élünk” – mondta el Bakos Erzsébet. Csíkszeredában és Magyarországon is tanítottak, most már mindketten nyugdíjasok. Ferencz Ernő Csíkszeredában született, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tanult, Hunyadi László szobrászművészt tekinti mesterének. „Főként absztrakt szobrokat készítek. Hegel mondta: a szobrászatban érhető a leginkább tetten az eszme anyaggá válása. Az itt kiállított munkák többnyire még a régi rendszerben születtek, de most is kedvelem őket” – nyilatkozta a Krónikának az alkotó. A Bethlen Gábor emlékmű és a Bretter György-síremlék mellett közismert alkotása a csíkrákosi Zöld Péter-síremlék és a P. Kájoni Jánost ábrázoló, monumentális munkája Csíksomlyón. Számos munkája született a híres gyergyószárhegyi alkotótáborokban, ezek egy része a szoborparkban látható.
Nagy Miklós Kund újságíró, műkritikus szerint a két művész alkotásai kiegészítik és erősítik egymást. Bakos Erzsébet munkáinak egy részét a harmonikusan társított, igen élénk színek jellemzik, holott a textilművészek többsége általában a gyapjú tompa színeit használja, vagy pasztellszíneket kever a drapp és szürke különböző árnyalataiba. Bakos Erzsébet alkotásai vidámságot, életszeretetet sugallnak. „Munkái festményszerűek” – állapította meg a régi munkatárs és barát, Márton Árpád festőművész, aki Csíkszeredából érkezett a tárlatnyitóra. Mint mondta, a művésznő már a főiskolán monumentális, aprólékos gonddal kivitelezett gobelinperzsákkal lepte meg kollégáit, tanárait. „A kékek, vörösek, szürkék szinte muzsikálnak textíliáin” – magyarázta Márton.
Ismerőseik szerint a művészházaspár szerénysége legendás, szinte rejtegetik alkotásaikat, így a több erdélyi városból és községből összesereglett pályatársakra is a meglepetés erejével hatottak a kiállított művek
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.