Azonosította a rendőrség a manchesteri zsinagóga ellen csütörtökön elkövetett késeléses és gázolásos merénylet tettesét.
Európa egyes országaiban a hatalmon levő erők megpróbálják ellehetetleníteni a politikai ellenfeleket, amivel komédiává alakítják a választási folyamatokat, ilyen ország Románia is – jelentette ki Valgyimir Putyin a tavalyi elnökválasztás kapcsán.
A müncheni repülőtér több mint egy tucat járatot törölt csütörtökön este, miután drónokat láttak a légterében.
Nicușor Dan román államfő az Európai Politikai Közösség (EPK) csütörtöki koppenhágai ülése után elmondta, hogy a keleti szárny drónvédelmi rendszeréről technikai és operatív szinten még folynak a tárgyalások.
Figyelmeztetésben részesítette a moldovai Központi Választási Bizottság (CEC) a Vasile Costiuc vezette Demokrácia Otthon Pártot (PPDA), amely a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csatlósaként indult a vasárnapi parlamenti választásokon, és bejutott.
Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja az országból az Izrael-ellenes gázai flottilla aktivistáit – közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium.
A helyi rendőrség szerint legalább négy ember megsérült az észak-angliai Manchesterben egy zsinagógában történt késeléses támadásban. Későbbi tájékoztatás szerint legalább három halottja van az incidensnek.
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő csütörtökön Koppenhágában, az informális EU-csúcs második napjának kezdetén újságíróknak nyilatkozva.
Az Európai Unió vezetői szerdán Koppenhágában tartott találkozójukon támogatták az unió védelmének megerősítését az orosz drónok ellen, néhány nappal azután, hogy Dánia légterét többször is megsértették pilóta nélküli repülőgépek.
Az Egyesült Államok megkezdi Ukrajna ellátását hírszerzési információkkal, hogy támogassa az orosz energiainfrastruktúra elleni nagyobb hatótávolságú rakétatámadásokat.
Az izraeli haditengerészet szerdán este feltartóztatta a Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyflottillát, miután sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a hajórajt.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát – jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Tőkés László szerint az Orbán-kormány nemzetpolitikájának a kompromittálását is célozza a Magyarországon dúló botrány, amelynek során állítólagos pedofil bűncselekményekkel hozták hírbe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége szerdán az amerikai kormányzati intézmények részleges leállása miatt bejelentette, hogy hivatalos Facebook- és X-oldalait a sürgős biztonsági üzenetek kivételével többé nem frissíti.
Egy nagyobb tűzhöz és hangos durranásokhoz vonult ki a müncheni rendőrség és tűzoltóság szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe, a rendőrség közlése szerint az épületet szándékosan gyújtották fel.
Románia az orosz behatolásokra válaszul Ukrajnával közösen gyorsan el kívánja indítani a védelmi célokat szolgáló drónok gyártását – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Rekordszintre emelkedett az arany ára az ázsiai kereskedésben szerda kora reggel, miután nem sikerült az amerikai Szenátusban elfogadtatni a kormányhivatalok ideiglenes finanszírozásának meghosszabbítását legalább november 21-ig.
„A Hamász palesztin terrorszervezetnek három-négy napja van arra, hogy elfogadja a gázai konfliktus lezárására irányuló béketervet” – mondta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak kedden, amikor elhagyta a Fehér Házat.