Az orosz hadsereg 37 különböző típusú rakétával, valamint 320 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra.
A nemzetpolitika nagy kihívás a mindenkori magyar kormányok számára; ez az a terület, ahol egyetlen szót sem lehet a kockázat súlya nélkül kiejteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Máért csütörtöki plenáris ülésén Budapesten.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy fontolóra veszi, hogy engedélyezi Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek a gázai katonai akciók folytatását, ha a Hamász nem tartja be a fegyverszüneti megállapodás rá vonatkozó részét.
Az amerikai szenátus szerdán ismét elutasította az átmeneti költségvetést, ami lehetővé tenné a szövetségi kormányzati intézmények működésének újraindulását.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerdán figyelmeztette Moszkvát, hogy ha nem vet véget az Ukrajna elleni háborúnak, az Egyesült Államok és a NATO „költségeket rónak Oroszországra a folytatódó agresszióért”.
A magyar külpolitika a békepártiságáról híres az egész világon – jelentette ki a miniszterelnök a Mandiner Youtube-csatornáján közzétett interjúban azzal kapcsolatban, hogy hétfőn részt vett Sarm es-Sejkben a gázai tűzszüneti megállapodás aláírásán.
A NATO számos további intézkedést hoz, amely megerősíti, kibővíti és felgyorsítja a szövetségesek drónok elleni védekezésre való képességét – jelentette ki szerdán Brüsszelben a szervezet főtitkára.
Miközben a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi, partiumi vagy bánsági magyarok útlevele a világ legerősebb tíz ilyen dokumentuma közé tartozik, a román továbbra sincs benne a top 10-ben, sőt az amerikai is kiesett – derül ki a Henley Passport Index legfrissebb adataiból.
A magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrésze fennmarad – jelentette ki Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén szerdán Budapesten.
Öt nappal a rablás előtt román férfi bement a hollandiai Assenben található Drents Múzeumba, ahol felmérte az ott kiállított dák műkincseket – derül ki az ügyészségi vádiratból.
Oroszország egyéb alternatíva hiányában folytatja a „különleges hadműveletet” Ukrajnában – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden egy sajtótájékoztatón.
Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tennie kell valamit az ukrajnai háborúval kapcsolatban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden, hozzátéve, hogy az Moszkva számára költséges kudarc.
Erőszakos hatalomátvétel és terrorszervezet létrehozása vádjával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat büntetőeljárást indított Mihail Hodorkovszkij, a Yukos olajtársaság volt vezetője és az Oroszországi Háborúellenes Bizottság tagjai ellen.
Izraelben azonosították négy halott túsz földi maradványait – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Bár az izraeliek és a palesztinok ünnepeltek, amikor hétfőn lezajlott a jelentős túsz- és fogolycsere, még sok kihívás áll az érintettek előtt, ha a fegyverszünetet tartós békévé akarják alakítani.
Nicolas Sarkozy volt francia elnök (2007–2012) október 21-én kezdi meg letölteni börtönbüntetését a párizsi La Santé börtönben – közölték hétfőn igazságügyi források. Sarkozy az első francia exelnök, akinek börtönbe kell vonulnia.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn megerősítette, hogy a héten Washingtonban találkozik amerikai kollégájával, Donald Trumppal, majd Trump is megerősítette a találkozó tényét.