Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott hétfőn az Eurostat.
Elengedhetetlennek nevezte a kínai-amerikai kapcsolatok normalizálását Csin Kang kínai külügyminiszter Nicholas Burns amerikai nagykövettel hétfőn Pekingben folytatott megbeszélésén.
Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték helyi orosz illetékesek vasárnap éjszaka.
Legalább öten megsérültek Kijevben, miután az orosz haderő pénteken reggel újabb átfogó légi támadást indított Ukrajna ellen.
Feltehetőleg egy tervezett orosz provokáció volt az, hogy a Fekete-tenger felett a Frontex-misszióban őrködő lengyel gépet veszélyesen megközelített egy orosz vadászgép – jelentette ki vasárnap Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
Felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő – jelentette be a miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videójában elmondta, hogy Oroszország annyi lőszert és fegyvert ígért neki, amennyire csak szüksége van a Bahmut elleni támadás folytatásához.
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – közölte az illetékes ügyészség.
Nyolc embert lelőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra – közölte a rendőrség.
Több robbanás történt vasárnap kora reggel a Krím-félsziget számos pontján – jelentette az orosz és az ukrán média.
Úgy tűnik, tényleg véget ér a Wagner zsoldoscsoport szerepe a kelet-ukrajnai Donyeckben található Bahmutban zajló harcokban: a szombati beszámolók szerint Ramzan Kadirov csecsen hadúr egységei veszik át a helyét.
Először köszöntötte népét uralkodóként a Buckingham-palota teraszáról III. Károly király, akit szombaton koronáztak meg a londoni Westminster-apátságban.
Pokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, sofőrje meghalt – közölték a helyi rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Megerősítette a bejelentést az orosz belügyminisztérium is.
Az ukrán légierő azt állítja, hogy az újonnan beszerzett amerikai Patriot légvédelmi rendszerrel lelőtt egy orosz hiperszonikus rakétát Kijev felett.
A hivatalosságok, egyházi elöljárók, majd a leendő királyi pár bevonulásával elkezdődött a koronázási ünnepség Londonban.
Elsősorban az osztrák közvéleményre hatna Románia azzal, hogy keresztbe tesz Bécs érdekeinek a nemzetközi fórumokon – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János, budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője.
Jó hír, hogy több mint 3 év elteltével a koronavírus-járvány végre nem minősül többé globális egészségügyi vészhelyzetnek – írta péntek esti sajtóközleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A tagállamok külügyminisztereinek tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió tagországai közösen, egymilliárd euró értékben szerezzenek be tüzérségi lőszert és rakétákat Ukrajna számára – tájékoztatott az uniós külügyi tanács pénteken.