Hirdetés
Több százan eltűntek az indonéziai szökőárban, nő a halottak száma

Több százan eltűntek az indonéziai szökőárban, nő a halottak száma

Legalább 108 ember meghalt az indonéziai szökőárban, amelyet a Szumátra nyugati partjainál bekövetkezett hétfő esti földrengés váltott ki. A halálos áldozatok mellett 500 embert eltűntként tartanak számon – közölte a regionális parlament elnöke.
2010. október 26., kedd

Halálra ítélték Tárik Azíz volt iraki vezetőt

Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelsőbb büntetőbíróság kedden Tárik Azíz volt miniszterelnök-helyettest, külügyminisztert, a néhai diktátor Szaddám Huszein egyik legfőbb bizalmasát és képviselőjét az iszlám pártok üldözésében játszott szerepe miatt – közölte a bíróság sajtóhivatala és az al-Irakíja állami televízió.
Halálra ítélték Tárik Azíz volt iraki vezetőt
2010. október 26., kedd

Orbán: a Moldovai Köztársaság nem csak kér az EU-tól

Moldova nemcsak kér az Európai Uniótól, hanem hozzá is akar járulni annak értékeihez, amennyiben Európában nagyra tartják ennek az országnak a többnyelvűségét, az ottani decentralizációt, valamint az autonómia értékének elfogadását – mondta tegnap Chişinăuban Orbán Viktor.
Orbán: a Moldovai Köztársaság nem csak kér az EU-tól
Hirdetés
2010. október 26., kedd

Francia vezetője lesz az uniós külügyi szolgálatnak

Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője tegnap Franciaország jelenlegi washingtoni nagykövetét, Pierre Vilmont-t nevezte ki helyettesévé, és egyben az uniós külügyi szolgálat vezetőjévé.
Francia vezetője lesz az uniós  külügyi szolgálatnak
2010. október 26., kedd

Szerb EU-csatlakozás: kedvező fejlemények

Az Európai Unió külügyminiszterei szimbolikus lépést tettek a szerb EU-csatlakozási törekvések elfogadása felé: tegnap Luxembourgban úgy döntöttek, hogy átküldik Szerbia uniós csatlakozási kérelmét a brüsszeli bizottságnak véleményezésre.
Szerb EU-csatlakozás:  kedvező fejlemények
Hirdetés
2010. október 26., kedd

Meghalt egy külföldi katona Afganisztánban

Harcban meghalt egy NATO-katona Afganisztán keleti részén – jelentette be tegnap az észak-atlanti szervezet.
Meghalt egy külföldi katona  Afganisztánban
2010. október 26., kedd

Karzai: Irán készpénzzel segítette az afgán kormányt

Hamid Karzai afgán elnök tegnap elismerte, hogy egyik tanácsadója „pénzeszsákokat” kapott Irántól, hozzátéve, hogy hivatalos, átlátható módon folyósított segélyről van szó.
Karzai: Irán készpénzzel segítette  az afgán kormányt
Hirdetés
2010. október 26., kedd

Sok afgán halottja lehet egy NATO-légicsapásnak

Mintegy 25-en halhattak meg egy NATO-légicsapásban tegnap Afganisztán déli részén – közölte egy afgán tisztségviselő.
Sok afgán halottja lehet  egy NATO-légicsapásnak
2010. október 25., hétfő

Magyar katonákat ért támadás Afganisztánban

Támadás érte hétfő reggel a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) egyik konvoját az afganisztáni Baglán tartományban; a menetoszlopban senki sem sérült meg - közölte hétfőn a magyar Honvédelmi Minisztérium. Az előző, két halálos áldozatot követelő támadás szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt, augusztus 23-án történt.
Magyar katonákat ért támadás Afganisztánban
2010. október 25., hétfő

Iraki incidensek: román cég is érintett

Egy román biztonsági cég is érintett az Irakban tevékenykedő külföldi erők által elkövetett atrocitásokban – derül ki a kiszivárogtatásairól ismert WikiLeaks című svéd honlap által a hétvégén közzétett dokumentumokból.
Iraki incidensek: román cég is érintett
Iraki incidensek: román cég is érintett
2010. október 25., hétfő

Iraki incidensek: román cég is érintett

2010. október 25., hétfő

Gyurcsány népszavazást akar az új alkotmányról

Országos népi kezdeményezést indít a Demokratikus Koalíció platform annak érdekében, hogy az Országgyűlés bocsássa népszavazásra az új alkotmányt – jelentette be Gyurcsány Ferenc pénteken.
Gyurcsány népszavazást akar az új alkotmányról

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2010. október 25., hétfő

Strasbourg: nem megfelelő a kárpótlás

Romániában a hosszan elhúzódó perek, valamint a különböző bíróságok eltérő joggyakorlata lassítja a leginkább a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását – jelentette ki a hétvégén Jean Paul Costa, a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság elnöke.
Strasbourg: nem megfelelő a kárpótlás
Strasbourg: nem megfelelő a kárpótlás
2010. október 25., hétfő

Strasbourg: nem megfelelő a kárpótlás

Hirdetés
2010. október 25., hétfő

Pénzbírságot kapott a révkomáromi városi televízió

A szlovákiai államnyelvtörvény megsértése miatt pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió.
Pénzbírságot kapott  a révkomáromi városi televízió
2010. október 25., hétfő

A KMKSZ és UMDSZ kizárását követelik ukrán nacionalisták

A kárpátaljai magyar pártoknak az október 31-i helyhatósági választásokból való kizárását követeli – az ukrán nyelv- és reklámtörvény általuk történt megsértésére hivatkozva – a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezete.
A KMKSZ és UMDSZ kizárását  követelik ukrán nacionalisták
2010. október 25., hétfő

A pápa a vallásszabadság mellett

A keresztények a valós vallásszabadság megteremtésének és a vallási öntudat kialakításának az elősegítésével járulhatnak hozzá a társadalmi fejlődéshez – hangoztatta XVI. Benedek pápa tegnap, a Vatikánban befejeződött különleges közel-keleti püspöki szinódus zárónapján.
A pápa a vallásszabadság mellett
A pápa a vallásszabadság mellett
2010. október 25., hétfő

A pápa a vallásszabadság mellett

Hirdetés
2010. október 25., hétfő

Netanjahu óva inti a palesztinokat attól, hogy az ENSZ BT-hez forduljanak

Az izraeli miniszterelnök óva intette tegnap a palesztinokat attól, hogy nemzetközi testületekhez forduljanak egy független palesztin állam létrehozása érdekében abban az esetben, ha nem sikerülne felújítani a közvetlen béketárgyalásokat.
Netanjahu óva inti a palesztinokat  attól, hogy az ENSZ BT-hez forduljanak
2010. október 25., hétfő

Elérte a fővárost a Haitin pusztító kolerajárvány

Elérte Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t a karibi országban pusztító kolerajárvány. A fővárosban öt embernél diagnosztizálták a gyilkos kórt, s elkülönítették őket. Mindannyian az északi Artibonite tartományban, a leginkább fertőzött országrészben betegedtek meg.
Elérte a fővárost a Haitin pusztító kolerajárvány
Hirdetés
2010. október 25., hétfő

Szocdem győzelem Csehországban

Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte az idei részleges szenátusi választást Csehországban – közölte a cseh statisztikai hivatal a szavazatok összeszámlálása alapján. A pénteken és szombaton lezajlott második fordulóban a szociáldemokraták 12 mandátumot szereztek, s ennek alapján a CSSD mandátumainak száma 41-re emelkedett.
Szocdem győzelem Csehországban
Szocdem győzelem Csehországban
2010. október 25., hétfő

Szocdem győzelem Csehországban

Hirdetés
Hirdetés