
2011. április 15., 12:552011. április 15., 12:55
Hágai székhelyén kimondott ítéletében az ENSZ-törvényszék megállapította, hogy Gotovina a spliti műveleti övezet főparancsnokaként részese volt annak az 1995-ös hadműveletnek, amely miatt 200 ezer szerb elmenekülni kényszerült horvátországi lakhelyéről, a Krajinából.
Hasonló bűnökért – enyhítő körülményként megromlott egészségi állapotát is figyelembe véve – 18 évre ítélték Mladen Markac tábornokot, a különleges rendőri erők akkori parancsnokát. Fölmentették viszont a harmadik vádlottat, Ivan Cermakot, a knini katonai egységek volt parancsnokát.
Az 1995-ös – Vihar néven ismert – hadművelet során szerb adatok szerint a menekültek mellett kétezer szerb civil személy életét vesztette, és további több mint kétezren eltűntek.
A vádpontok, illetve megállapított bűncselekmények között gyilkosság, deportálás, embertelen cselekedetek, fosztogatás, közvagyon szándékos rongálása is szerepelt. A vád szerint az említett művelet során etnikai tisztogatás is történt, ám ezt a bírák nem tartották megalapozottnak.
A védelem korábbi nyilatkozatai szerint viszont a horvátországi szerbek tömeges távozását saját vezetőik tervezték meg.
Horvátországban ma is felszabadító műveletnek tartják a történteket, és az 56 éves Gotovinát két társával együtt sokan nemzeti hősnek tekintik. Boris Tadic szerb elnök viszont egy beszédében olyan bűnnek nevezte a történteket, amelyet soha nem szabad elfelejteni.
A törvényszék az ítéletben hangoztatta Franjo Tudjman akkori elnök és a kormány több tagjának felelősségét is az 1995. évi hadműveletben. Cermak védelmi, Markac belügyminiszter-helyettes is volt az érintett időszak egy részében.
Gotovináék pere három évvel ezelőtt kezdődött, az eljárás folyamán több mint 300 tárgyalási napot tartottak, és 140 tanút hallgattak meg.
Az ügyész 27, 23 és 17 év börtönt kért, ennél a bírák mindhárom esetben kevesebbet tartottak indokoltnak. A védelem felmentésért folyamodott.
A most kimondott büntetésből Gotovina és Markac esetében levonható a törvényszék őrizetében eddig töltött idő, Cermak pedig elhagyhatja a scheveningeni börtönt.
A múlt évtized elején vád alá helyezett Gotovinát több mint négy évnyi hiábavaló üldözés után, 2005 decemberében tartóztatták le Spanyolországban. Elfogását annak idején az Európai Unió és a NATO is sürgette, és kézre kerülése előmozdította Horvátország EU-csatlakozási folyamatát.
Markac és Cermak 2004 márciusában önként adta fel magát.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!