Ján Slota szerint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti összejövetelén elhangzott szavak „a magyarok mozgósításáról, a világ összes magyarjának lajstromba vételéről és az egységes magyar nemzetről” bizonyítják: igaza volt a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), amikor arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem akarja tiszteletben tartani a trianoni békeszerződést, és saját politikai elképzelései, valamint érdekei szerint át akarja rendezni Európát.
Bojko Boriszov bolgár kormányfő fejére 400 ezer eurós vérdíjat tűzött ki a maffia: a hírt maga a miniszterelnök is megerősítette a 24 Csassza (24 óra) című napilapnak.
Több erőfeszítésre van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy ne emelkedjen a kokainhasználattal összefüggő halálesetek száma, ne terjedhessenek az új kábítószerek, és ne jöjjenek létre újabb, határon átnyúló csempészútvonalak - állapította meg kedden kiadott jelentésében az Európai Bizottság.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elrettentőbb katonai fenyegetésre kéri az Egyesült Államokat Iránnal szemben, mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson.
Barack Obama amerikai elnök és Manmohan Szingh indiai kormányfő tegnap elmondták, hogy szeretnék fejleszteni országaik kereskedelmi együttműködését, valamint a terrorizmus elleni harccal előmozdítani a békét és a stabilitást a világon.
Az ausztráliai látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter tegnap úgy vélekedett, hogy Kínának a nagyhatalmi súlyának megfelelő felelősséget kell viselnie Ázsiában.
Heten meghaltak, 38-an pedig megsebesültek, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta az autójába rejtett pokolgépet tegnap az iraki Kerbelában, a síiták egyik szent városában. Nedzsefben is hét halottat követelt egy robbantás.
A tálibok nyílt levelet intéztek az újonnan megválasztott amerikai kongresszushoz, amelyben meghívtak Afganisztánba egy ténymegállapító bizottságot, hogy a törvényhozók „valós képet” kaphassanak a háború állásáról, amelyben az Egyesült Államok „nem tud győzni”.
Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárainak a jövőben nem kell vízumot váltaniuk ahhoz, hogy három hónapnál nem hosszabb időtartamra beutazzanak az Európai Unió országaiba – döntöttek tegnapi brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei.
Elfogadhatatlannak minősítette az Európai Bizottság szóvivője hétfőn orosz újságírók minapi megverését. Oleg Kasint, a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap újságíróját szombat hajnalban verték össze, állapota hétfőn is súlyos volt. Egy Moszkva melletti településen, pénteken Szaratovban is megvertek egy-egy újságírót. Mindegyik támadást az áldozatok szakmai tevékenységével hozzák összefüggésbe.
A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák államfő egyetért abban, hogy a visegrádi csoport (V4) eddigi együttműködése hasznos, eredményes, és szükség van arra, hogy a jövőben is fennmaradjon.
Az ajaki térség fideszes országgyűlési képviselőjének eltökélt szándéka, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy a jövő évtől a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a jelenlegi technológiáját működtethesse tovább.
Hat év szünet után ült össze ismét Budapesten, az Országházban a határon túli magyar szervezetek és a budapesti parlamenti pártok közös fórumaként működő Magyar Állandó Értekezlet (Máért). A rendezvényen, amelyen erdélyi részről az RMDSZ, az EMNT és az MPP vett részt, felszólalt Orbán Viktor kormányfő és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Az al-Kaida jemeni szárnya egy pénteki internetes közlésben elismerte, hogy a szervezet adta fel az Egyesült Államokba címzett, robbanóanyagokat tartalmazó, s egy héttel ezelőtt felfedezett csomagokat.