Még tegnap sem lehetett egyértelműen tudni, ki követte el a hétfő délutáni, 35 ember életét követelő öngyilkos merényletet a moszkvai Domogyedovo repülőtéren. A nyomozást végző orosz szakemberek egyik hipotézise szerint egy nő volt a merénylő, akinek egy segítője is volt, ez a módszer pedig igencsak jellemző az Észak-Kaukázus térségéből érkező iszlamista lázadókra.
Az Európai Bizottság a vitatott magyar médiatörvényt nemcsak az Unió audiovizuális médiáról szóló irányelveire tekintettel vizsgálja, de az EU alapjogi chartájában rögzített sajtószabadság megsértésének vonatkozásában is – mondta hétfőn este Brüsszelben a bizottság médiaügyi biztosának, Neelie Kroesnak a szóvivője.
Michel Szuleimán libanoni államfő a radikális síita Hezbollah (Isten Pártja) mozgalom által támogatott Nadzsíb Mikátit bízta meg tegnap kormányalakítással.
Szlovákiában fél év alatt 25-en veszítették el állampolgárságukat amiatt, hogy felvették egy másik ország állampolgárságát - közölte a Pravda című független szlovák napilap kedden. A 25 személy többsége német, illetve osztrák állampolgárságot vett fel, míg egy nő magyar állampolgár lett.
Bulgária esetében egyelőre nem teljesülnek azok a technikai jellegű előfeltételek, amelyek szükségesek a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez való bolgár és román csatlakozáshoz - közölte Pintér Sándor belügyminiszter kedden Brüsszelben az Európai Parlament (EP) szakbizottsága előtti meghallgatásán.
A szerb belügyminiszter szerint kettős állampolgárok nem tartozhatnak a szerb rendőrség állományához. A legerősebb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint Ivica Dacsics kijelentése sérti a szerb alkotmányt.
A palesztinok 2008-ban két fontos kérdésben is engedtek volna Izraelnek a vele folytatott béketárgyalásokon: Jeruzsálem és a palesztin menekültek ügyében – jelentette vasárnap este az al-Dzsazíra olyan dokumentumokra hivatkozva, amelyek a katari hírtelevízió szerint a tárgyalásokról származnak.
Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek januárban két embert, aki Dél-Koreából a határon átjuttatott röplapokat gyűjtött össze – közölte tegnap egy dél-koreai szövetség vezetője.
Robbanás történt a moszkvai Domogyedovo repülőtér nemzetközi érkezési termináljának csomagkezelő részlegében hétfőn a késő délutáni órákban. Hírügynökségi értesülések szerint öngyilkos merényletről van szó. A robbanásban 31-en vesztették életüket több mint száz személy megsebesült. A közeli kórházakban 170 helyet készítettek elő a sérülteknek. Az ügyészség terrorcselekmény ügyében indított nyomozást.
A tuniszi kormányhivatal mellett éjszakázó tüntetők hétfő délelőtt megtámadták az oda vezényelt rohamrendőröket, amikor ők megpróbáltak észrevétlenül kimenekíteni több tisztségviselőt az épületből. Az eldobott kövekre, palackokra könnygáz volt a válasz - jelentette egy tudósító a helyszínről.
Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek januárban két embert, aki Dél-Koreából a határon átjuttatott röplapokat gyűjtött össze - közölte hétfőn egy dél-koreai szövetség vezetője.
Szalai Annamária szerint alapvetően gazdasági és politikai érdekek állnak a magyar médiatörvény körüli viták hátterében. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva tegnap azt mondta: sok külföldi támadás öszszemosta a médiatörvényt a válságadókkal, a bankadóval és a magánnyugdíjpénztárak ügyével.
Az ukrán ellenzék több ezer híve tüntetett szombaton Kijev belvárosában Viktor Janukovics elnök ellen, azzal vádolva a kormányzatot, hogy a Kreml (az orosz vezetés) kívánságait teljesíti és elnyomja az ellenzéket.
A gázai blokádot áttörni szándékozó nemzetközi segélyflottilla elleni izraeli támadás nem sértett nemzetközi jogot – állapította meg az izraeli vizsgálóbizottság tegnap közölt jelentése, miközben a kilenc török aktivista halálát okozó támadás ankarai vizsgálata viszont felelőssé tette az izraeli felet.
Egységes Kárpát-medencei autonómiastratégia megalkotását tűzte ki célul a magyar kormány – jelentette be Németh Zsolt államtitkár a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottsági ülésén. A fideszes politikus egyúttal úgy vélekedett: nem indokolt lakóhelyhez kötni a választójogot.
Az első hivatalos, de még nem teljes adatok szerint a dél-szudániak döntő többsége az északi országrésztől való elszakadásra voksolt a múlt heti népszavazáson.
Halálának évfordulója kapcsán újra napirendre került Vlagyimir Iljics Leninnek, az 1917-es orosz forradalom vezérének eltemetése; a kérdést ezúttal a dumában kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország párt egyik képviselője vetette fel, s az elgondolás felkerült a párt honlapjára is.