2011. július 11., 08:472011. július 11., 08:47
Tokióban, a fővárosban kilengtek a felhőkarcolók, de áldozatokról, vagy károkról a vasárnapi rengés után nem érkeztek hírek. Az előrejelzések alapján arra figyelmeztettek, hogy csaknem félméteres szökőár érheti el Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrák partvidékeit. Az északkeleti partokat csak tíz centiméteres tengerár érte el, így le is fújták a szökőárriadót. Az amerikai geofizikai szolgálat először 7,3-as erősségűre becsülte a rengést, majd ezt az adatot 7-es erősségre módosította. A rengés helyi idő szerint vasárnap reggel tíz óra előtt három perccel történt – közép-európai idő szerint hajnali három óra előtt három perccel –, fészke tíz kilométer mélyen a tengerfenékben volt. A rengés ugyanabban a körzetben volt, ahol a március 11-ei pusztító, 9-es erősségű földmozgás következett be, amely az általa keltett szökőárral együtt több mint 22 ezer halálos áldozatot követelt, és súlyos károkat okozott a fukusimai atomerőműben.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!