A japán hatóságok nem zárják ki egy újabb robbanás lehetőségét a Tokiót árammal ellátó fukusimai atomerőmű egyik reaktorában, ahol szombaton detonáció döntött romba, de valószínűtlennek tartják, hogy az újabb robbanás kárt okozhatna a reaktor borításában. A rendőrség vasárnap közölte, hogy egyedül a Mijagi prefektúrában valószínűleg meghaladja a tízezret a pénteki földrengés, illetve az utána következő szökőár halálos áldozatainak a...
Újabb, immár sokadik Facebookon szerveződött tömeges tüntetés volt csütörtök este Zágrábban, s ezúttal a katolikus egyháznak is kijutott a demonstrálók haragjából.
Nincsen első és másodosztályú magyar állampolgár; ugyanazon jogok illetnek meg mindenkit, a nem Magyarországon élő magyarok parlamenti képviseletének formáját azonban még ki kell dolgozni – jelentette ki Kövér László a nyugat-bácskai Bácsgyulafalván rendezett lakossági fórumon szerdán este.
A szórványstratégia, a magyar–magyar kapcsolatok közjogi szabályozása és a magyar állampolgárság kiterjesztésével összefüggő kérdések szerepelnek többek között a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésének napirendjén.
Az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban. A szocialista, a liberális, a zöld párti és a radikális baloldali frakció közös indítványára 316-an voksoltak igennel, 264-en nemmel, 33-an pedig tartózkodtak.
A dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje annak, hogy átengedje a tisztséget egy „szabadon választott” vezetőnek.
Joe Biden amerikai alelnök csütörtökön Moszkvában orosz jogvédőkkel és más civil szervezetek képviselőivel találkozott, s biztosította őket, hogy az Egyesült Államok érdekelt az oroszországi demokrácia fejlődésében és az emberi jogok tiszteletben tartásában.
Az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban. A magyar néppárti képviselők nyilatkozata szerint a baloldali pártok hazug határozatot fogadtak el.
A dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje annak, hogy átengedje a tisztséget egy „szabadon választott” vezetőnek; Peking a nemzetközi közösség megtévesztésére irányuló ravasz cselnek nevezte a bejelentést.
Elsöprő többséggel szavazta meg tegnap Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Járóka Lívia fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely a romák társadalmi beilleszkedését célzó, most készülő uniós keretstratégiához nyújt szempontokat.
Juan Mendez, az ENSZ jelentéstevője szerdai bejelentése szerint vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, hogy a Moammer Kadhafihoz hű erők alkalmaztak-e kínzást a líbiai felkelés kezdete óta. Közben Kadhafi azzal fenyegetőzött, hogy a líbiai nép fegyvert fog a Nyugat ellen légtérzárlat esetén.
Az uniós államok közül Dánia termeli egy főre a legnagyobb mennyiségű, több mint 800 kilogramm kommunális hulladékot évente, az uniós átlag 513 kilogramm.
Akár 15 ezer eurós támogatást is kaphatnak a milánói önkormányzattól azok a romániai romák, akik úgy döntenek, hazatérnek Olaszországból – írta a római La Repubblica című lap tegnapi számának elektronikus kiadása.
Nevet válthat az anyaország, ha az Országgyűlés elfogadja a Fidesz hétvégi elnökségi ülésén megtárgyalt alkotmánytervezetet, és valóban Magyarországra változtatják a Magyar Köztársaság hivatalos elnevezését.