
Archív felvétel
Fotó: Az ukrán elnöki hivatal honlapja
Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalon harcoló csapatait az orosz lövedékektől és drónoktól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, miután az éjszaka folyamán újabb átfogó dróntámadás érte Kijevet és több ukrán régiót.
2024. július 21., 21:142024. július 21., 21:14
A Telegramon közzétett üzenetében az államfő voltaképp megismételte a héten Londonban tett felhívását. Mint írta, az orosz légitámadások megakadályozása érdekében az orosz légibázisokon kell megsemmisíteni a támadásra készülő eszközöket. „Mindenki, aki ebben támogat minket, a terror elleni védekezést támogatja” – fogalmazott.
A légvédelem arról számolt be, hogy az ország ellen indított 39 drón és két robotrepülőgép közül 35 eszközt lelőttek.
Kijev ellen az éjszaka folyamán két héten belül ötödik alkalommal indítottak átfogó dróntámadást. Az ukrán légierő jelentése szerint a légvédelem az összes eszközt megsemmisítette, mielőtt elérték volna a fővárost.
A főváros térségéből áldozatokról és jelentős károkról nem érkezett jelentés – közölte Szerhij Popko, a térség katonai közigazgatásának vezetője. Hozzáfűzte:
Szumi megye katonai közigazgatása vasárnap azt jelentette, hogy egy orosz rakéta megrongálta a régió egyik kerületének létfontosságú infrastruktúráját.
Volodimir Zelenszkij pénteken Londonban az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldását kérte, és kijelentette: az ukrán fegyveres erőknek nagy hatótávolságú eszközökre van szükségük, mivel ha az ukrán–orosz határövezetnél távolabbi helyszínekre – például orosz légitámaszpontokra – is csapást tudnak mérni, azzal az ukrajnai hadszíntéri pozíciókat és az ukrán városokat is meg tudják védeni az orosz bombáktól.
Elmondta, hogy Oroszország havonta átlagosan 3500 precíziós vezérlésű bombát vet be Ukrajna ellen. Noha nem lehet mindegyiket lelőni, hordozókat azonban maradéktalanul meg lehet semmisíteni – fogalmazott. Zelenszkij azt kérte, hogy a brit kormány ennek érdekében vegye rá partnereit az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldására, mert Moszkvát ezzel lehet rákényszeríteni arra, hogy békés megoldásra törekedjen.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!