
Összecsapások. Észak-Írországban román bevándorlók miatt forrnak az indulatok, zavargások törtek ki
Fotó: x
Kedden este már a második egymást követő napon csaptak össze az észak-írországi Ballymena városában a bevándorlók jelentette problémák miatt tiltakozó helybeliek a rendfenntartó erőkkel, miután két román fiatalt azzal gyanúsítottak meg, hogy megpróbáltak megerőszakolni egy helyi lányt.
2025. június 11., 10:312025. június 11., 10:31
A két, 14 éves román fiú a gyanú szerint szombaton követte el a bűncselekményt, a hatóságok már őrizetbe is vették őket.
A meghallgatás idején utcai tüntetést szerveztek az áldozat családjának támogatására, egyes résztvevők azonban erőszakossá váltak, olyan házakat támadtak meg, amelyekben a gyanú szerint bevándorlók laknak, majd barikádokat emeltek.
Két házat felgyújtottak, a lángok pedig más, szomszédos ingatlanokra is átterjedtek.
A megmozdulás résztvevői – akik közül többen maszkot viseltek – a kiérkező rendfenntartó erőkkel is összecsaptak.
Az erőszakcselekmények kedden este is folytatódtak, a tüntetők pedárdákkal és üvegekkel dobálták a rendőröket, akik vízágyút vetettek be ellenük.
Tavaly nyáron az Egyesült Királyság más részeihez hasonlóan Észak-Írországot is bevándorlásellenes zavargások rázták meg, miután három lányt megöltek egy késes támadásban Északnyugat-Angliában.
A Downing Street „nagyon aggasztónak” nevezte az e heti incidenseket, és támogatásáról biztosította az erőszak áldozatait és a megsérült rendőröket.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!