
Zárolja a korrupcióval és befolyással üzérkedés miatt vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett volt moldovai kormányfő, Vlad Filat vagyonát az ügyészség: a korrupcióellenes ügyészek utasítására öt luxusautót máris beszállítottak az Országos Korrupcióellenes Központba (CNA).
2015. október 20., 16:222015. október 20., 16:22
Egy Toyota Land Cruiser terepjáróról, egy Mercedes S-Classéról, egy Volkswagen Touaregről, egy Porsche Cayenne-ről és egy Mercedes Vianóról van szó. Angela Starinschi, a CNA szóvivője közölte: a gépkocsikat bűnjelként foglalták le, és bizonyítékként használják majd fel őket az exkormányfő elleni korrupciós perben.
Az autókról Ilan Shor üzletember tett említést vallomásában, azt állítva: az autókat Filat kérésére, 2012 és 2014 között vásárolta cégein keresztül a volt miniszterelnök számára, aki nem a saját nevére íratta forgalomba őket.
Az ügyészség azt is közölte, hogy a Filat otthonában tartott házkutatás során olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek részben alátámasztják a Shor által mondottakat, vagyis azt, hogy Filat is érintett abban a három bankot érintő botrányban, amelynek során egymilliárd dollár tűnt el az országból.
Mint arról beszámoltunk, Filat mentelmi jogát még csütörtökön vonta meg a parlament, a CNA pedig még aznap őrizetbe is vette, mivel a gyanú szerint Ilan Shor jelentős összegekkel vesztegette meg, és ő is érintett az egymilliárd dollár elsíbolásában, amelynek legfőbb felelősének amúgy Ilan Short tartják.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!