
Fotó: Wikipédia
Egyéni tüntetők demonstrálnak felváltva csütörtökön Moszkvában az orosz parlament alsóháza előtt tiltakozásul Leonyid Szluckij, a külügyi bizottság elnöke ellen, akit több újságírónő zaklatással vádolt meg.
2018. március 08., 11:152018. március 08., 11:15
Maga Szluckij, aki a Zsirinovszkij vezette liberális demokrata párt tagja, tagadja a vádat, azt állítva, hogy provokálják, és megrendelésre igyekeznek befeketíteni őt.
mert mindaddig a képviselők a választókörzeteikben lesznek. Otari Arsba, az etikai bizottság elnöke közölte, hogy eddig négyen nyújtottak be panaszt a bizottságnál: Farida Rusztamova, a BBC orosz nyelvű adásának riportere, Darja Zsuk, a Dozsgy független tévécsatorna producere, Jekatyerina Kotrikadze, az RTVi tévécsatorna főszerkesztő-helyettese és Kszenyija Szobcsak, a Polgári Kezdeményezés elnökjelöltje.
Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy az ügyet megvitatta a frakcióvezetőkkel és a helyetteseivel. Vologyin egyébként nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az olykor többéves ügyek a Harvey Weinstein hollywoodi producer botrányai által elindított médiatrend következtében bukkantak a felszínre. Leszögezte, hogy az ilyen ügyeket korábban is mindenképpen tisztázták volna.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni a február vége felé közbeszéd témájává vált vádaskodásokat. Pavel Guszev, a Moszkvai Újságírók Szövetségének elnöke az RTVi-nek adott szerdai interjújában kifogásolta, hogy a Szluckijt zaklatással vádoló újságírónők miért nem azonnal hozták nyilvánosságra a történteket, „lealacsonyítva ezzel a szakmájukat”.
Kijelentette, hogy az irányítása alatt álló, magas kapcsolatokkal bíró szervezet napirendre tűzi majd a kérdést.
Tamara Pletnyova, az alsóház család-, nő- és gyermekügyi bizottságának elnöke az Eho Moszkvi rádiónak nyilatkozva kijelentette: „azt mondanám, hogy ezek az újságírólányok járhatnának tisztességesebben is, felöltözhetnének, hiszen itt egy állami intézményről van szó, és nem kellene pucér köldökkel járniuk”.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!