Hirdetés

XIV. Leó pápa virágvasárnap: Krisztus ma is azt kiáltja keresztjéről, tegyétek le a fegyvert

virágvasárnap

A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál mondott virágvasárnapi homíliájában az egyházfő Jézusról, mint a béke királyáról beszélt

Fotó: Angelo Carconi/EPA/Agerpres

Krisztus, a béke királya, ma is azt kiáltja keresztjéről: tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok – mondta XIV. Leó pápa a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi misén, amellyel megnyitotta a húsvéti nagyhetet.

MTI

2026. március 29., 16:542026. március 29., 16:54

A szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött, ahol XIV. Leó megáldotta a Jézus jeruzsálemi bevonulását jelképező olajfaágakat és pálmaleveleket. Ezeket tartották kézben bíborosok, püspökök, az egyház más tagjai és a hívők is. A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál mondott virágvasárnapi homíliájában az egyházfő Jézusról, mint a béke királyáról beszélt, hangoztatva, hogy

  • miközben ő kereszthalálra készül, mások háborút készítenek elő,
  • miközben ő kitart a békességben, másokat az erőszak uralja, miközben ő vigaszt nyújt az emberiségnek, mások botokat és kardokat ragadnak meg.

Jézus átöleli az emberiség történetének minden korában és minden helyszínén emelt kereszteket: meglátjuk benne a keresztre feszítetteket, sebeiben a mai emberek sérüléseit, kiáltásában a most szenvedők sírását, azokét, akik elveszítették a reményt, betegek, magányosak, erőszak vagy háború áldozatai – mondta XIV. Leó. Hozzátette:

Hirdetés
Idézet
Krisztus, a béke királya, még mindig azt kiáltja keresztjéről: Isten szeretet! Legyetek irgalmasok! Tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok!”

A mise után, az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében XIV. Leó pápa megemlékezett a közel-keleti keresztényekről, akik – hangoztatta – a háború miatt nem biztos, hogy meg tudják megtartani a húsvéti szertartásokat.

Krisztus szenvedéséhez hasonlította a háború sújtotta népek szenvedéseit, és a béke útjainak konkrét megnyitását sürgette.

A pápa megemlítette azokat a tengerészeket, akik a most zajló háborúban, a tengeren veszítették életüket

„A föld, az ég és a tengerek az életre és a békére teremtődtek” – hangsúlyozta a pápa, aki megemlékezett a Kréta-szigeténél az utóbbi napokban tengerbe veszett migránsokról is.

XIV. Leó pápa tavaly májusi megválasztása óta először vezeti a húsvéti nagyhét szertartásait, amelyeknek több helyszíne lesz:

  • a Szent Péter-bazilika, ahol csütörtök reggel a krízmaszentelő misét mutatja be,
  • a lateráni Szent János-bazilika, ahol csütörtök délután a tanítványok lába megmosása elevenedik fel,
  • a Colosseum, ahol a pápa nagypéntek este a keresztutat vezeti.

XIV. Leó szombat este a Szent Péter-bazilikában a virrasztást vezeti, vasárnap pedig a Szent Péter téren bemutatja a húsvéti misét, amelyet első húsvéti üzenete követ az Urbi et Orbi áldással.

Olaszországban az olajfaág számít a virágvasárnap jelképének: a római templomok egy részébe a Forum Romanum régészeti parkjának olajfáiról érkeztek az ágak.

A Vatikánba kisebb-nagyobb olajágból százhúszezer érkezett Umbria tartományból, a fonott pálmaleveleket pedig 1440 óta Sanremo város adományozza a pápai államnak.

korábban írtuk

Böcskei László: a virágvasárnap saját magunkkal való szembenézést jelenti
Böcskei László: a virágvasárnap saját magunkkal való szembenézést jelenti

Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik virágvasárnap a keresztény világ, és ezzel el is kezdődik a nagyhét, vagyis a felkészülés húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés