Hirdetés

Washingtoni feddés Moszkvának a szíriai bombázások miatt

Oroszország hozzájárul a szíriai polgárháború eszkalációjához a mérsékelt ellenzék állásainak támadásával – állította hétfőn Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere, aki szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatásával Moszkva „süllyedő hajóhoz kötözi magát”.

 

2015. október 05., 15:362015. október 05., 15:36

2015. október 05., 15:462015. október 05., 15:46

Mint ismeretes, az orosz légierő szerdán kezdett légicsapásokat szíriai célpontok ellen. Bár a hivatalos indoklás szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet állásai ellen indultak harcba, végül kiderült, hogy nem csupán az IÁ, hanem az Aszaddal szemben álló többi – Washington által mérsékeltnek mondott, és támogatott – fegyveres csoport állásait is bombázza.

Moszkva ugyanakkor jelezte: mivel a nyugati hatalmak légicsapásai nem bizonyultak hatékonynak, az orosz légierő három-négy hónapon keresztül hajt majd végre légicsapásokat, egyre nagyobb intenzitással.

Tízezer román állampolgár van Szíriában
A román külügyminisztérium hétfőn közölte: jelenleg mintegy tízezer román állampolgár tartózkodik Szíriában, a háború 2011-es kitörése óta a román külügy hétszáz románt szállított haza. Bogdan Stănescu, a minisztérium konzuli osztályának vezetője elmondta: az EU-tagállamok közül jelenleg Románia az egyetlen ország, amely külképviseletet tart fenn Damaszkuszban. Ez a francia, a kanadai, az ausztrál és a moldovai állampolgárok képviseletét is ellátja.

Az orosz védelmi tárca hétfőn azt közölte: az előző 24 órában 25 légi bevetést hajtottak végre az IÁ kilenc létesítménye ellen, és megsemmisítettek egy parancsnoki központot, több lőszerraktárt és tüzérségi eszközöket. Moszkva közölte: a támadások az IÁ és az al-Kaida szíriai egységei ellen irányulnak, de néhány légi csapás a Nyugat által támogatott lázadókat is ért. Az akciókban Szu-34-es, Szu-24M és Szu-25-ös harci gépek vettek részt.

A szíriai elnök egyébként úgy véli, győznie kell a polgárháborúban a szíriai–iráni–iraki–orosz koalíciónak, mert ha kudarcot vallanak, Szíria széthullik, és ez pusztító hatással lesz a Közel-Keletre. Bassár el-Aszad erről az iráni televíziónak adott interjújában beszélt vasárnap.

Az elnök azt mondta, hogy bízik a szövetség hatékonyságában, jók a siker esélyei a „terrorizmus” elleni harcban. A négy ország „gyakorlati eredményeket” fog elérni, nem úgy, mint az Egyesült Államok vezette koalíció egy éve folyó légi hadjárata az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban, ami az erőszak terjedéséhez vezetett. A fizetendő ár azonban biztosan nagy lesz – mondta.

Az elnök kijelentette, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye. Arra kérte a nyugati országokat, hogy csatlakozzanak a szíriai koalícióhoz. „Ha ezek az államok komolyan és őszintén csatlakoznak a terrorizmus elleni harchoz, vagy legalább leállítják a támogatásukat, akkor az eredmények sokkal gyorsabban elérhetők” – jelentette ki Bassár el-Aszad. Vasárnapi moszkvai tájékoztatás szerint az orosz Szuhoj harci repülőgépek az előző 24 órában húsz bevetést hajtottak végre és lecsaptak „az Iszlám Állam banditáinak tíz célpontjára\".

Hétfőn egyébként kiderült: egy orosz harci repülőgép megsértette Törökország légterét a szíriai határnál. A török külügyminisztérium bekérette Moszkva ankarai nagykövetét, hogy tiltakozzon a légtérsértés miatt. Az incidens szombaton történt – közölte a török külügy.

A térségben járőröző két F-16-os török vadászbombázó visszafordulásra kényszerítette az orosz gépet. A török külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy óvakodjon a határsértések megismétlődésétől, ellenkező esetben „felelős lesz bármilyen nem kívánt incidensért”.

A tárca közleménye szerint Feridun Sinirlioglu török külügyminiszter szombaton felhívta telefonon Szergej Lavrov orosz kollégáját, hogy tolmácsolja neki Ankara ezzel kapcsolatos álláspontját. Sinirlioglu emellett az amerikai, a brit, a francia és az olasz külügyminiszterrel is megvitatta a helyzetet, tárgyalni fog továbbá róla az ENSZ-főtitkárral és a német külügyek irányítójával is.

Ismét pusztítottak a dzsihadisták Palmürában

Az Iszlám Állam fegyveresei felrobbantottak egy diadalívet az általuk korábban elfoglalt kelet-szíriai romvárosban, Palmürában – közölte vasárnap a szíriai régészeti hivatal vezetője. Maámún Abdulkarim arról számolt be, hogy több helyi forrás is megerősítette a római kori városban található diadalív vasárnapi lerombolásáról szóló híreket.

Az időszámításunk előtti II. században épített diadalív az ókori város kapuját jelölte, s egyike volt Palmüra legjelentősebb műemlékeinek. „Arra számítunk, hogy az egész várost lerombolják” – adott hangot borúlátásának az illetékes, aki sürgős cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget Palmüra megmentése érdekében.

A szélsőséges milícia tagjai korábban a kétezer éves Baál-Samin templomot és két ókori mauzóleumot is felrobbantottak az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmürában. Az Iszlám Állam májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányerők ottani védelmi vonalai összeomlottak. A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. A dzsihadisták ugyanakkor gyakorlatiasan is gondolkodnak: a mozdítható műkincseket eladják a feketepiacon, ami jól jövedelmező bevételi forrásuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés