Hirdetés

Washington képekkel cáfol

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Közzétették a Pentagon elleni szeptember 11-i terrortámadásról készült videofelvételt Az amerikai igazságügyi minisztérium öt éves késéssel közzétette azt a videofelvételt, amelyet két biztonsági kamera rögzített 2001. szeptember 11-én a Pentagon épülete ellen végrehajtott terrortámadásról.

Gazda Árpád

2006. május 18., 00:002006. május 18., 00:00

Az American Airlines eltérített 77-es járatát terroristák a védelmi minisztérium ötszögű épületének vezették, aminek következtében 184 ember vesztette életét, köztük a gép 59 utasa és személyzete. Nem sokkal korábban a terroristák két eltérített repülőgépet vezettek a New York-i Világkereskedelmi Központ kettős toronyépületének, egy harmadik pedig Pennsylvania fölött lezuhant, amikor az utasok szembeszálltak a gépeltérítőkkel.
A videó közzétételét 2004 óta követelte a Judicial Watch nevű szervezet a tájékoztatás szabadságát kimondó törvényre hivatkozva. A csoport ezzel szerette volna eloszlatni a terrortámadás körül burjánzó összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint a Boeing–757-es gépet még útközben lelőtték, és a Pentagont valójában egy cirkáló rakéta találhatta el, amint azt internetes honlapok terjesztették. A repülőgép becsapódásáról 2002-ben közzétett néhány állóképen csupán óriási láng- és füstfelhőt látni. A Pentagon arra hivatkozva tagadta meg a felvétel közzétételét, hogy az Zacarias Moussaoui, a szeptember 11-i támadásokban való cinkos szerepéért nemrég életfogytiglani börtönre ítélt francia állampolgár elleni bizonyítékként a peranyag része volt. A kormány végül elfogadta, hogy az ítélet után eleget tesz a kérésnek. A felvételek azonban nem sokat árulnak el, mivel puszta szemmel nem ismerhető fel a repülőgép. Sajtójelentések szerint az egyik felvételen azonban egy töredékmásodpercre látni a gép orrát a robbanás előtt. A felvétel rossz minőségét az magyarázza, hogy a Pentagon parkolójának a biztonsági kamerái másodpercenként két képet rögzítettek csupán. MTI

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés