Hirdetés

Walesa bírálja Cameront

Levélben tiltakozott David Cameron brit miniszterelnöknél a kelet-európai munkavállalókról tett kijelentései miatt Lech Walesa volt lengyel államfő és Jaroslaw Kaczynski egykori kormányfő – írta a keddi Financial Times.

Hírösszefoglaló

2013. december 26., 16:532013. december 26., 16:53

A londoni gazdasági napilap beszámolója szerint a Nobel-békedíjas Walesa (képünkön) „irracionális és rövidlátó\" magatartással vádolta Nagy-Britanniát az uniós bevándorlással szembeni, egyre szigorodó brit hozzáállás és nyilatkozatok miatt. Az egykori lengyel államfő szerint London hálával tartozik azért a szerepért, amelyet Lengyelország a kommunizmus megszűnésében játszott.

Walesa szerint a csökkenő védelmi kiadásokon túl Nagy-Britannia „hatalmas pénzeket\" takarított meg, ezért nem kellene panaszkodnia azon, ha „egy kicsit költeni kell a lengyel bevándorolókra\" – áll a Financial Times ismertetésében. A brit lap értesülése szerint Kaczynski, a konzervatív lengyel ellenzék jelenlegi vezetője is hasonló tartalmú levelet írt a konzervatív párti brit miniszterelnöknek, „elfogadhatatlannak\" nevezve Cameron legutóbbi nyilatkozatait a kelet-európai EU-bevándorlókkal kapcsolatban.

David Cameron az utóbbi hetekben több fórumon is „nagyon rossz döntésnek\" nevezte, hogy a 2004-es EU-bővítés után a Munkáspárt vezette akkori brit kormány nem élt az átmeneti korlátozásokkal a Nagy-Britanniánál \"sokkal szegényebb\" közép- és kelet-európai új tagállamok munkavállalóival szemben. Cameron november végén, a Financial Times által közölt – komoly hazai és nemzetközi feltűnést keltő – cikkében ismertette az EU-társállamokból érkezők szociális ellátásának széles körű szigorítására kidolgozott kormányzati terveket.

A cikkben első helyen szerepelt, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek munkanélkülieknek járó szociális juttatásokat. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal a minap bejelentette, hogy a szigorítási terveknek ez az eleme január 1-jétől életbe lép.

Mint arról beszámoltunk, Londonban főleg amiatt aggódnak, hogy a román és bolgár munkavállalókkal szembeni munkaerő-piaci korlátozások január elsejei feloldását követően elárasztják a szigetországot a két ország polgárai, akik valójában nem munkát akarnak vállalni, hanem vissza akarnak élni a brit szociális rendszer juttatásaival.

Victor Ponta román kormányfő ennek kapcsán hétfőn este kifejtette: a közelmúltban tárgyalt David Cameronnnal, és bizonyos abban, hogy London nem fogja törvényes úton diszkriminálni a román állampolgárokat. Ponta közölte, Bukarest olyan tanulmányokat mutatott be a brit kormánynak, amely szerint nem várható tömeges bevándorlás a két országból, az ezzel kapcsolatos aggodalmak gerjesztését pedig a médiának, illetve egyes radikális politikusoknak tulajdonította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés