2011. december 07., 13:342011. december 07., 13:34
Dolník Erzsébet ugyanolyan felszólítást kapott okmányai leadására, mint Gubík László. Gubík az első olyan szlovákiai magyar, aki nyilvánosságra hozta, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik, s kedden bejelentette: a lévai járási rendőrségtől levélben kapott felszólítást személyi okmányai leadására. Dolník Erzsébet közölte: nem kíván lemondani szlovák állampolgárságáról.
Dolník a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) politikusa volt, s 1998-2006 között parlamenti képviselőként is dolgozott. Idén októberben őt tüntették ki az MKP parlamenti képviselői által 1994-ben alapított Pro Probitate - A Helytállásért díjjal. A szlovák állam így most egykori parlamenti képviselőjétől akarja megvonni az állampolgárságot.
Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát.
A közelmúltban Gubík mellett két másik felvidéki magyar is hasonló hatósági intézkedésekkel kényszerült szembenézni: november 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Múlt pénteken pedig a 99 éves rimaszombati Tamás Aladárné ügye vált ismertté, aki értesítést kapott a szlovák hatóságoktól, hogy a 2011-ben letett magyar állampolgársági esküje miatt neki is le kell adnia szlovák személyi okmányait.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.