
2011. július 19., 12:272011. július 19., 12:27
A hajón az eddigi adatok szerint 208 személy tartózkodott, 79 személyt kimentettek, 114 holttestet találtak meg, és 15 embert nyilvánítottak nyomtalanul eltűntnek, az utóbbiak közül azonban legalább hatot már megtaláltak, egy további esetében pedig még egyeztetik az adatokat – mondta Aszgat Szafarov.
Hozzátette: a különböző listák és feltételezések egyeztetése, tisztázása hatalmas munka volt: a hajón az utasok közül 147 befizetett a kirándulásra, és így regisztrálva volt, de 26 fő nem szerepelt egyetlen papíron, listán sem, s a legénység 35 tagja közül négy szintén nem szerepelt a hivatalos iratokban.
A belügyminiszter kijelentette: a legénység képzetlen volt, s így a tragédiáért annak is viselnie kell a felelőséget, aki összeválogatta a csapatot, de a legénység néhány tagját is felelősségre kell majd vonni.
A szerencsétlenség helyszínén folynak a hajó kiemelésével kapcsolatos munkálatok, amelyeket azonban kedden délelőtt az időjárás miatt átmenetileg le kellett állítani. De egyéb akadályok is adódnak: amikor például elszakadt a kiemeléshez használt egyik sodrony, a hajóból újabb adag üzemanyag ömlött a vízbe, s bár erre minden szükséges eszközzel felkészültek, eltakarítása időbe telt.
Előbb a gerincére állítják a Bulgariját – kedden délelőttre már 30 fokos szögbe emelték az oldalára dőlt hajót –, és időről-időre szünetet tartanak, hogy a búvárok a víz alatt ellenőrizzék a helyzetet, lezárják a nyílásokat, ahol eddig nem tették meg, és további áldozatokat keressenek.
Ahogy a hajót lassan felállítják, egyre több tárgy úszik a felszínre: fából készült asztalok, székek, ajtók, de bőröndök is. Felmerült több mentőcsónak is, az egyik a fenekével felfelé úszik a vízen, a másiknak csak az orra áll ki a vízből. Ezek még a hajóhoz vannak kötözve, a szakértők szerint ugyanis legalább 15-20 percre lett volna szükség a vízre bocsátásukhoz, de a Bulgarija percek alatt süllyedt el.
A munkálatokban 800 ember, valamint 197 hajó és gép vesz részt, köztük Oroszország legnagyobb úszó darui közül kettő.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!