
Vlagyimir Putyin a szavazófülkében. Negyedik államfői mandátumát kezdheti meg a politikus
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő nyerte meg a vasárnapi orosz elnökválasztást a moszkvai Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint, megszerezve 4. elnöki mandátumát.
2018. március 18., 21:242018. március 18., 21:24
2018. március 18., 21:512018. március 18., 21:51
A voksok 36,15 százalékának összesítése alapján Putyin 73,8, a kommunisták által indított Pavel Grugyinyin 14,3, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinivszkij 6,5, a Polgári Kezdeményezés színeiben indult Kszenyija Szobcsak pedig 1,4 százalékot kapott. A többi négy jelölt 1 százalék alatt teljesített.
Valerij Fjodorov, a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet igazgatója kijelentette, hogy az „Oroszország elleni új támadások”, köztük az úgynevezett Szkripal-ügy, növelték az orosz elnökválasztáson való a részvételi kedvet,„megerősítették az oroszok eltökéltségét, még azok is elmentek szavazni, akik eredetileg nem akartak, hogy megmutassák a Nyugatnak, hogy fölösleges Oroszország megfélemlítésével próbálkozni”. (Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynököt és lányát megmérgezték Angliában, London Moszkvát vádolta meg az incidenssel, amit az orosz vezetés visszautasított.) Ella Pamfiova, a választási bizottság elnöke közölte, hogy a választási részvétel moszkvai 18 órakor 60 százalékos volt. Az urnák az Oroszországi Föderáció központi régiójában két órával, Kalinyingrád megyében hárommal később zártak.
Az orosz belügyminisztérium szerint sem történtek olyan komoly incidensek, amelyek képesek lette volna befolyásolni a választások eredményét. A Golosz civil szervezet ugyanakkor több száz szabálysértést regisztrált és a közösségi médiában is jelentek meg csalást és megfélemlítést sejtető videók és bejegyzések. Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman viszont az urnazárást követően közölte, hogy a Golosz egyetlen panasza sem bizonyult megalapozottnak. Putyin stábjához a nap folyamán 303 bejelentés érkezett, amelyek fele Jelena Smeljova, a testület társelnöke szerint megalapozott lehet.
Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese közölte, hogy hackertámadások érték az automatizált állami választási rendszert, de annak összeomlását sikerült megakadályozni. Nyikolaj Bulajev, a választási bizottság elnöke szerint az egész orosz választási rendszer zökkenőmentesen működik. A testület elnöke a nap folyamán korábban közölte, hogy vasárnapra virradóra 15 ország IP-címeiről célzott túlterheléses (DDoS) támadás érte a választási bizottság honlapját.
A választás napján élő adásban különbözött össze egy YouTube-csatornán a választásból kizárt ellenzéki blogger, Alekszej Navalnij és Kszenyija Szobcsak. Utóbbi meghívta Navalnijt, hogy a választók érdekében csatakozzon a Dmitrij Gudkov volt parlamenti képviselővel együtt létrehozandó, „Putyin-ellenes” Változások Pártjába. Navalnij viszont a „Kreml bábjának” és „a liberális jelölt paródiájának” nevezte a elnökjelöltnőt.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
1 hozzászólás