Hirdetés

Vízummentességet kaphatnak a törökök

KITEKINTŐ – Az eredetileg tervezett 2017-es év helyett már 2016 első felében vízummentességről szóló egyezményt írhat alá Törökország és az Európai Unió (EU) – mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a TGRT török hírtelevíziónak adott interjújában Angela Merkel német kancellár vasárnap elkezdődött isztambuli látogatása előtt.

2015. október 20., 13:082015. október 20., 13:08

Törökország – mint utalt rá – arra kéri az Uniót, hogy a következő évtől kezdje el enyhíteni a török állampolgárok európai utazási lehetőségeinek korlátozásait, amennyiben azt kívánja, hogy Törökország teljes mértékben együttműködjön a szír és más nemzetiségű menekültek Európai Unióba való áramlásának megállításában.

Amint arról beszámoltunk, az EU-tagországok államfőinek és miniszterelnökeinek brüsszeli csúcs­találkozóján fontos kérdés volt, hogy milyen engedményekkel tud­­nák viszonozni Törökországnak a menekültválságban nyújtott segítségét. A török média idézte Angela Merkel kancellárt, aki azt nyilatkozta, Európának szélesebb támogatást kell nyújtania Törökország számára azért, hogy az meg tudjon birkózni a háború sújtotta szomszédos országokból beözönlő menekültek ügyével. Hozzátette, az Unióba Törökországon keresztül érkezik a legtöbb migráns, ezért Törökországnak kulcsszerepe van a helyzet rendezésében. A politikus vasárnap Ankarában tárgyal a kérdésről.

Törökország és az Unió 2013 decemberében írta alá azt a szerződést, amellyel elindult a párbeszéd a vízummentesség ügyében. Ezzel párhuzamosan egy visszafogadásról szóló megállapodás-tervezetet is kötöttek, amelynek értelmében a Törökországon keresztül illegálisan Európába érkező menekülteket az EU visszaszolgáltathatja.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök ugyanakkor az interjúban kifejtette, Ankara nem véglegesíti az utóbbi egyezményt anélkül, hogy a vízum ügyében előrelépés ne történne. Ennek következtében a migránsok illegális továbbhaladásának, majd azok visszafogadásának kérdésével kapcsolatban sem képzelhető el változás. Ezt már akkor megmondtuk, amikor Szíriában még nem volt válság – szögezte le a kormányfő.

Európának mégis nagy szüksége van Törökország segítségére, így bizonyos garanciák vállalása esetén kész teljesíteni Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök néhány kérését, különösen, ami a törökök schengeni vízumhoz jutásának megkönnyítését illeti. A korlátozásokat először az üzleti célból utazók és esetleg a diákok számára enyhítenék, bár ez összefügg Törökország uniós csatlakozási folyamatának mindenkori jogi alapjával. Diplomaták szerint a vízum ügye Ankarának azért is fontos, mert az államfőnek szavazott általános nemzetközi bizalmat mutatja.

Beril Dedeoglu, Törökország európai uniós ügyekért felelős mi­nisztere, az Anadolu török hírügynökség riporterének adott interjújában ugyanakkor azt hangoztatta, hogy helytelen kapcso­lat­ba hozni a vízummentesség ügyét a menekültválsággal. Kifejtette: a visszafogadási megállapodás a Török­ország európai uniós tagságáról szóló tárgyalásokon olyan állomás, amelyet már a szíriai válság kialakulása előtt előzetes egyezmény keretében előkészítettek. A vízummentesség kérdése jelenleg olyan pontra jutott, hogy az Európai Unió számos Törökországnak tett ígéretét nem tartotta be – fűzte hozzá a politikus.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés