
Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Johannis államfő visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
2016. március 21., 17:182016. március 21., 17:18
2016. március 21., 17:342016. március 21., 17:34
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államfője visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga kitüntetést.
Levelében az akadémikus kitért Tőkés László romániai forradalomban játszott szerepére. „Az államfő tette azt sugallja, Ceauşescu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában\" – mutatott rá Vizi E. Szilveszter. Az elnök jelezte azt is: kiváló kapcsolatokat ápolnak román kollégáikkal.
Vizi E. Szilveszter 2006-ban tudományos tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést Traian Băsescu akkori román elnöktől. A magas rangú román állami elismerés magyarországi birtokosa volt az MTA egykori elnökén kívül Göncz Árpád és Mádl Ferenc néhai államfő.
A Krónika egyébként nemrég a Románia Csillaga erdélyi magyar kitüntetettjeihez hasonlóan Vizi E. Szilvesztertől is megkérdezte: gondolt-e arra, hogy Tőkés érdemrendjének visszavonása után visszaadja román kitüntetését. Írásos megkeresésünkre az akadémikus nem válaszolt, most viszont nyilvánosságra hozta döntését.
Cikkünkből kiderült: a Románia Csillaga érdemrend magyar birtokosai egyöntetűen elítélik, hogy Klaus Johannis államfő megfosztotta kitüntetésétől Tőkést, szerintük azonban nem segítenének az ügynek azzal, ha tiltakozásképp önként visszaadnák az érdemrendjüket.
Amint arról beszámoltunk, Potápi Árpád János szintén hétfőn tiltakozását fejezte ki Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik a magyar tisztviselők, képviselők elleni fellépések sorába. A nemzetpolitikai államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kijelentette, a döntés jogtalan, méltatlan, szégyenteljes, jogilag megkérdőjelezhető és politikailag motivált.
Tőkés Lászlót 2009-ben Traian Băsescu tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében. Klaus Johannis elnök március 3-án vonta vissza az állami kitüntetést.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!