Hirdetés

Visszaütő támogatás?

Markó Béla nehezményezi, hogy az Európai Néppárt kiáll Tőkés László mellett. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint visszaüthet, hogy az Európai Néppárt (EPP) mind az általa képviselt alakulatot, mind Tőkés László királyhágómelléki református püspököt támogatja az európai parlamenti választási kampányban. A szövetség elnöke ezt tegnapi, Brüsszelben tett látogatása során jelentette ki, Wilfried Martens EPP-elnök keddi nyilatkozatára reagálva, amelyben az EP legnagyobb frakciójának vezető politikusa Tőkés Lászlót „az EPP közeli barátjának” minősítette és alakulata pozitívan áll függetlenként indulásához.

Gazda Árpád

2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00

Tőkés ennek fejében vállalta, hogy európai parlamenti képviselővé választása esetén az EPP csoportjához csatlakozik. Martens egyben a néppárt támogatásáról biztosította a tagpártokat is, köztük az RMDSZ-t is, és reményét fejezte ki, hogy a választások pozitív kimenetelűek lesznek a jelzett pártok számára.

Markó találkozott Joseph Daullal, az EPP képviselőcsoportjának vezetőjével, az egyeztetésen pedig rámutatott, hogy a kétirányú támogatás akkor lenne rendben, ha mindenkinek lenne esélye a bejutásra. Sajnos, ilyen esély nincs, vélte az elnök emlékeztetve, hogy az RMDSZ-nek 5, Tőkés László egyéni jelöltnek pedig 3 százalékra van szüksége ahhoz, hogy mandátumot szerezhessen az Európai Parlamentben. A romániai magyarság viszont az ország összlakosságának csak 6,5 százalékát teszi ki. Az RMDSZ-vezérnek a tanácskozást követően az volt a benyomása, hogy Joseph Daul ezt a problémát jól látja, de őt mindenekelőtt a romániai jobboldali pártok együttműködése érdekli.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az RMDSZ eredetileg nem kívánta saját listájára felvenni Tőkés Lászlót, Markó tegnap elsőre azt nyilatkozta: „A jó pap is holtig tanul”, utalva ezzel a szövetségre. Az elnök ugyanakkor rámutatott: tanultak ebből, és utóbb felajánlották az együttműködést. Sajnálatának adott hangot, hogy Tőkés László elutasítja ezt. Markó Béla megismételte azt az először Aradon, az október 6-i megemlékezésen nyilvánosság elé tárt véleményét, miszerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hibát követett el, amikor Tőkés Lászlót biztosította támogatásáról.

Markó Bélával és a szövetség három EP-listavezetője, Frunda György, Sógor Csaba és Winkler Gyula az EPP elnökkel is találkoztak a tegnap. Martens az RMDSZ küldöttségnek is megerősítette előző napi nyilatkozatába foglalt, a tagpártokra vonatkozó támogatási ígéretét. A tárgyalások a romániai belpolitikai helyzet és az RMDSZ esélyei köré épültek. Markó nagyon fontosnak és szükségesnek ítélte meg a találkozót. Az EPP elnök szoros együttműködést szorgalmazott a romániai tagpártok között, mivel az alakulat számára fontos hogy a romániai tagpártok minél több képviselőt juttassanak a néppárti frakcióba. A magyarországi pártok EP képviselői közül Szent-Iványi István, az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) EP-delegációjának vezetője folytatott megbeszélést a fentebb említett RMDSZ küldöttséggel. A megbeszélésen az SZDSZ politikus kiemelte, hogy a romániai magyarság politikai megosztottsága a közösség európai parlamenti képviseletét veszélyezteti. A magyar liberális képviselő szerint az RMDSZ a romániai magyarság legitim, hiteles, a realitásokat figyelembe vevő, de elveit fel nem adó képviselője romániai és nemzetközi fórumokon.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés