
Az Országgyűlés 135 igen, 50 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadta el az alaptörvény módosítását a maximum 8 éves miniszterelnöki megbízásról
Fotó: MTI
Jelentős alkotmánymódosítást fogadott el hétfőn az Országgyűlés: a jövőben összesen legfeljebb nyolc évig töltheti be valaki a miniszterelnöki tisztséget Magyarországon. Az alaptörvény tizenhatodik módosítása emellett megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatal alkotmányos alapját, valamint új szabályokat vezet be a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) működésére és vagyonkezelésére vonatkozóan. A módosítás elfogadását követően a Fidesz-KDNP élesen bírálta a döntést, szerintük a szabályozás korlátozza a demokratikus versenyt és személyre szabott jogalkotást valósít meg.
2026. június 15., 19:202026. június 15., 19:20
2026. június 15., 19:542026. június 15., 19:54
Az Országgyűlés 135 igen, 50 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadta el a Tisza Párt két képviselője – Melléthei-Barna Márton és Hantosi István – által kezdeményezett módosítást. Ennek alapján az alaptörvényben rögzítették: nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen – megszakításokkal együtt – már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni.
Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz élére a hétvégén újraválasztott Orbán Viktor már nem töltheti be a miniszterelnöki tisztséget. Az ellenzéki politikus 1998-tól 2002-ig, valamint 2010-től 2026-ig, tehát húsz éven keresztül látta el a kormányfői teendőket Magyarországon.
Törölték az alaptörvényből a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását megalapozó rendelkezést, amely úgy szólt: ,,az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.”
Az alaptörvény záró rendelkezéseit is kiegészítették, itt szerepel, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (kekva) az állam által juttatott vagyona visszaszáll az államra. Az alaptörvény módosítása szerint így a kekvák részére az állam által alapítóként, csatlakozóként vagy más jogcímen juttatott vagyon, illetve e vagyon hozama, valamint a mindezek helyébe lépett vagyon az alapítvány megszűnésekor ingyenesen az államra, mint általános jogutódra száll, továbbá megszűnik az állami tulajdonban álló vagyontárgy tekintetében a vagyonkezelői jog, illetve a közfeladathoz rendelt vagyonkezelői jog.
Azt is rögzítették, hogy a kekva alapítói jogait az állam gyakorolja, amely az alapítványt megszüntetheti. Arról is rendelkeztek, hogy a kekvák működésének, megszüntetésének, közfeladatai és egyéb feladatai ellátásának szabályait törvény határozza meg.
Az MTI-hez hétfőn megküldött közleményben azt írták, az Országgyűlés tiszás többsége elfogadta az alaptörvény módosítását, amelyet a Fidesz-KDNP-frakció elutasított.
,,A módosítás szembemegy a demokratikus verseny szellemiségével, Európában példanélküli korlátozás a kormányfői tisztséggel szemben, s alkotmányosan aggályos személyre szabott és visszamenőleges jogalkotást valósít meg” – írták.
Hozzátették: ,,Az mindent elárul a jelenlegi kormány demokrácia-felfogásáról, hogy a kormánypárti többség a legnagyobb ellenzéki párt elnökét visszamenőleges hatályú alaptörvény-módosítással zárja ki a demokratikus versenyből. Ez példátlan az európai közéletben” – emelték ki.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!