
2011. október 06., 08:292011. október 06., 08:29
Pongrácz Tiborné az Országgyűlés nemzeti összetartozásának bizottsága tegnapi ülésén úgy fogalmazott, a határon túli magyar területeken az elvándorlás és az asszimiláció a népességfogyás elsődleges oka. Az igazgatóhelyettes kifejtette: Romániában a legutóbbi népszámláláson 1,5 millióan vallották magukat magyarnak, ami 180 ezres csökkenést jelentett a korábbi adatokhoz képest. A csökkenés 33 százaléka a Magyarországra történő végleges, 23 százaléka az ideiglenes elvándorlásból fakadt, és itt az asszimiláció csupán 5 százalék volt. Reménykeltőnek tartotta ugyanakkor, hogy az itt élő magyarság természetes szaporulata jobb, mint a románságé. Szlovákiában a rendkívül erős asszimilációra hívta fel a figyelmet, és azt mondta, hogy a mostani népszámláláson a pesszimista verzió szerint 60 ezerrel, az optimista szerint 34-35 ezerrel csökkenhet a magyarság száma. Ukrajnában, ahol 156 ezer magyar él, túlnyomó többségük Kárpátalján, az asszimiláció mellett a fő veszélyt az jelenti, hogy szórványosodik a magyarság.
Pongrácz Tiborné az anyaországról szólva elmondta: 1981 óta csökken a népesség száma, Európában Magyarországon indult meg elsőként ez a folyamat, és évente egy kisvárosnyi lakosság tűnik el. Ennek okát egyrészt abban jelölte meg, hogy nagyon rossz a halálozási és születési mutató, a férfiak születéskor várható élettartama 70 év, aminél csak Oroszországban és Romániában rosszabb a helyzet, míg Svédországban közel 80 év. A nőknél 77-78 év, amivel csak Romániát, Bulgáriát és Oroszországot sikerül megelőzni. Kardinális kérdésnek nevezte még a születésszámot, és ezzel összefüggésben azon félelmének adott hangot, hogy az jövőre 90 ezer alá fog csökkenni. A csökkenés oka szerinte, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, jelenleg 40 százalék a valószínűsége annak, hogy egy nő élete során házasságra lép. „Ugyanakkor a házasságokból több gyermek születik, mint az élettársi kapcsolatokból” – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy napjainkban egyre elfogadottabbá válik az élettársi kapcsolat, ami demográfiai szempontból nagyon negatív tendencia.
Míg 1991-ben az emberek mintegy negyede értett azzal egyet, hogy a társadalom szempontjából mindegy, hogy valaki házasságban vagy élettársi kapcsolatban él, mostanra ez az arány 71 százalékra nőtt. Pongrácz Tiborné beszélt arról is, hogy egyre későbbre tolódik a házasságkötések és az első gyermek vállalásának ideje. A nők későn szülnek, és kevesebb gyermeket – összegezte, hozzátéve: a 30 évesek 48 százaléka, míg a 30–34 évesek 35 százaléka gyermektelen. Ilyen magas arány még soha nem volt. Az igazgatóhelyettes attól tart, hogy egyre elfogadottabbá válik, ha valakinek nincs gyermeke, és szerinte ezt az értékváltozást mindenképpen meg kell akadályozni.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.