2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00
A főváros északi részén egy öngyilkos merénylő mikrobuszban robbantott pokolgépet, hat ember halálát és tíz sérülését okozva. Az északi Moszulban két, robbanószerrel megrakott olajszállító teherautót robbantottak fel öngyilkos merénylők egy iraki katonai bázisnál, négy személy halálát és 16 ember sérülését okozva. Ugyancsak Moszulban egy elvonuló iraki katonai járőr mellett robbanó pokolgéptől legkevesebb négyen megsérültek. A szintén északi Baidzsiban két rendőr halt meg egy iraki hadseregtábornok konvoja elleni támadásban, a tábornok könnyebben megsérült. Tikrítben egy rendőr, a fővárostól délre fekvő Iszkanderíjában pedig két civil, egy férfi és egy nő lett lövöldözés áldozata.
A Bagdadtól északra fekvő Tadzsi város közelében összeütközött két brit helikopter. Des Browne brit védelmi miniszter londoni tájékoztatója szerint két brit katona életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült. Ezzel 142-re emelkedett az Irak 2003-as megszállása óta ott meghalt brit katonák száma.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.