
Egy kínai lap értesülései szerint kutyákkal tépette szét nagybátyját, Dzsang Szong Teket Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Un. A hongkongi Wen Wei Po című újság hírét pénteken átvette a nyugati világ sajtójának jó része, egyebek közt az NBC amerikai tévétársaság és számos brit lap.
2014. január 03., 22:362014. január 03., 22:36
2014. január 03., 22:372014. január 03., 22:37
Dzsang Szong Teket (képünkön) december közepén az államhatalom megdöntésére szőtt összeesküvés vádjával halálra ítélték és rögtön kivégezték. A kivégzés módjáról nem számolt be Észak-Korea. Korábbi híresztelések golyó általi halálról, nevezetesen légvédelmi gépfegyverekkel végrehajtott kivégzésről szóltak.
A hongkongi lap állítása szerint Kim Dzsong Un rokonát annak öt legfőbb bűntársával együtt meztelenre vetkőztették és három napon át éheztetett kutyák közé vetették. A falka 120 ebből állt, a kínhaláltusa egy órán át tartott.
A kivégzést Kim Dzsong Un parancsára végig kellett néznie mintegy háromszáz észak-koreai funkcionáriusnak – állítja a hongkongi lap, amelyről az NBC megjegyezte, hogy szoros kapcsolatok fűzik a Kínai Kommunista Párthoz.
Kína Észak-Korea szövetségese. A szingapúri The Straits Times című lap szerint Peking elégedetlen Kim Dzsong Unnal, aki két éve örökölte meg a hatalmat az után, hogy meghalt az apja, Kim Dzsong Il.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!