
Nem volt tudomása a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban – közölte a sajtóval Sven Mary, a gyanúsított ügyvédje egy bírósági meghallgatást követően csütörtökön.
2016. március 24., 16:162016. március 24., 16:16
2016. március 24., 16:192016. március 24., 16:19
Hozzátette: a támadásokat követő megbeszélésből az derült ki, hogy Abdeslam nem működött együtt a keddi brüsszeli öngyilkos merényletek elkövetőivel.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a vádlott a brüsszeli robbantások óta együttműködik-e a hatóságokkal, az ügyvéd elmondta: nem hinné, hogy védence magába zárkózna, de senkinek sem nyilatkozott az eset óta. Ha a jövőben nem működne együtt a hatóságokkal, „az egy új Zaventemhez, vagy Bataclanhoz vezethetne, amit jobb lenne elkerülni\" – fogalmazott, a brüsszeli repülőtér elleni támadásra, illetve a tavaly novemberi párizsi merényletsorozat egyik helyszínére utalva.
Az ügyvéd úgy vélte, mielőtt a nyomozókkal újra beszélne, Abdeslam előbb vele szeretne egyeztetni. Sven Mary elmondta, hogy pénteki elfogása utáni kijelentései ellenére Abdeslam a lehető leghamarabb a francia bíróság elé kíván állni, hogy „magyarázatot adjon” a november 13-án elkövetett merényletsorozatban játszott szerepére. Az ügyvéd hozzátette: tájékoztatja az ügyben eljáró bíróságot arról, hogy Abdeslam nem utasítja el franciaországi kiadatását. Sven Mary közölte, mindent megtesz azért, hogy Abdeslam kívánsága a lehető legrövidebb idő alatt teljesülhessen.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!