Úti cél: Brüsszel, a főváros

A körülményes ferihegyi beszállással ellentétben szinte pillanatok alatt távozhatunk a repülőtér épületéből, és máris brüsszeli szálláshelyünk felé robogunk a fényárban úszó autópályán. Huszonnyolcan ülünk az autóbuszban, romániai magyar újságírók és végzős középiskolások, illetve a diákcsoportot elkísérő Albertini Zoltán Maros megyei helyettes főtanfelügyelő. Velünk van brüsszeli házigazdánk, Kelemen Atilla európai parlamenti képviselő és az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének itthoni „helytartói” is: Brassai Zsombor korábbi, és Csép Andrea jelenlegi megyei ügyvezető elnök. A város központi részén álló, csoportunknak két éjszakára otthont adó Manhattan Szállóról egyik újságíró kolléga rosszmájúan, de találóan megjegyzi: a hotelt indokoltabb lett volna Bronxnak keresztelni, hiszen lerobbant, külvárosi hangulatát még a recepciós-portás-mindenes tisztes úriember kinézete sem tudja enyhíteni.

Szegényes szállodai reggeli után indulunk az Európai Parlamentbe. Négy megállót utazunk a metróval, rövid séta után valósággal belerobban a látótérbe az irdatlan épületegyüttes. Előtte szerényen húzza meg magát a régi Luxembourg pályaudvar, vasúti síneknek, mozdonyfüstös falaknak nyoma sincs már, helyüket végleg átvette az üveg és az acél. Rendkívül kontrasztos, ahogy az ember átballag a Parlament előtti hangulatos kis térről a marsbéli városra emlékeztető építmények közé, az egymás után sorjázó kávéházak és kisvendéglők teraszainak nádszékei közül a műtőhangulatot árasztó eurokörnyezetbe. Építőtelep mellett haladunk el, a légkalapács kopogása és az overallos munkások sürgése jelzi, nincs még kész az objektum. Az épületek, épületszárnyak közötti utcákon, tereken zajlik az élet: jól szabott öltönyökben, felöltőkben hivatalnokok, képviselők sietnek dolgukra, egy lépcső előtt egy török tévéstáb forgat, távolabb, az egyik bejáratnál távol-keleti delegáció tagjai toporognak.

Felszólalás egy percben

A füstüveg falú építmények méreteihez képest aprócska bejáraton lépünk be a legnagyobbik hodály, a Paul-Henri Spaak épület előterébe, a biztonsági szolgálat felségterületére. Marcona egyenruhások világítják át táskánkat, kabátunkat, majd a fémdetektoros kapun átlépve „megbízhatónak” találnak bennünket. A biztonságiak egyébként lelkiismeretesen dolgoznak: a látogatókat, de a hivatalnokokat és az EP-képviselőket is minden belépéskor szigorúan ellenőrzik. Végzik a dolgukat. Mint ahogy azok a nők és férfiak is, akik a Parlament folyosóin jönnek-mennek; senki nem ácsorog céltalanul, mindenki céltudatosan tesz valamit. Talán a gyakorlatiasság és a sallangmentes ügyintézés hangulata az, ami az első benyomások után eluralkodik a folyosók labirintusában csellengő, félig nyitott ajtajú irodahelyiségekbe bekukucskáló látogatón.

A Parlament ékszere a plenáris ülésterem. Ez a kör alakú óriási szentély – a Hemicycle – a helyszíne az európai törvényhozás brüsszeli plenáris üléseinek. Itt foglal helyet – ha plenáris ülést tartanak – az Európai Unió 27 tagállamának mintegy félmilliárd polgárát képviselő 785 – 2009-től csak 751 – képviselő, de szakbizottsági és egyéb üléseket is tartanak a Hemicycle-ban. A teremben két szinten fülkék gyűrűje fut körbe, itt üvegfal mögött gubbasztó tolmácsok fordítják az EU 23 hivatalos nyelvére a teremben elhangzottakat. Vezetőnktől, a romániai Mariana Cosactól megtudjuk: parlamenti „nagyüzem” esetén mintegy 400 tolmács dolgozik gőzerővel az EP-ben, ilyenkor gyakorlatilag kiürül a nemzetközi tolmácspiac. Havonta egyszer a képviselők stábjai, a húsz szakbizottság hivatalnokai munkaanyagostól, nyomtatványostól összepakolnak, és átruccannak a franciaországi Strasbourgba, ahol az EP plenáris üléseinek többsége folyik. És hogy még bonyolultabb legyen a képlet, a két helyszín mellett az EP tevékenysége Luxembourgban is zajlik; a nagyhercegségben működik ugyanis a Parlament igazgatási központja, a Főtitkárság. Az oda-vissza ingázás a Brüsszel–Strasbourg távon évente mintegy 200 millió euróba kerül az EP-nek. A közeljövőben azonban nem várható az „összeköltözés”, mondják vezetőink, hiszen az EU egyik nagyobb állama, Franciaország nem fog lemondani a tekintélyt és fontosságot biztosító strasbourgi helyszínről.

Mint megtudjuk, a plenáris üléseken őrült tempóban folyik a munka, rendkívül gyorsan döntenek a törvénytervezetek sorsáról, módosításairól. Felszólalni lehet ugyan, de mellébeszélni nem: minden képviselőnek egy, azaz 1 perce van mondanivalójának kifejtésére. A nagyterembe brüsszeli házigazdánk, Kelemen Atilla, az RMDSZ agrárpolitikusa is elkísér, aki zöld hajtókás öltönyében, őszes szakállával úgy néz ki, mint egy vadászni induló bajor nagybirtokos.

Később, ebéd után – amelyet a Parlament egyik étkezdéjében költünk el – csoportunk találkozik Szent-Iványi István magyar EP-képviselővel, aki több kollégájával együtt sokat foglalkozik a kisebbségi jogok helyzetével. Ő is kitér arra, ami már-már szállóigévé vált Brüsszelben, hogy Európának kisebbségi ügyekben rossz a lelkiismerete, e területen nincs normatív szabályozás, de előbb-utóbb nyíltan fel kell vállalni e kényes és nehezen megoldható kérdéskör kezelését. Perger Istvántól, az EP sajtószolgálatának magyar felelősétől megtudjuk: az intézmény minden fontos történéséről, a szakbizottságok és a képviselők munkájáról információt lehet szerezni a sajtóirodától vagy a Parlament honlapjáról. Sőt újabban az a követendő trend, hogy közvetlenül a képviselők válaszolnak az érdemben érdeklődők leveleire.

Két szlovákiai magyar képviselő, Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád rövid beszédeit már csak fél füllel hallgatja végig az ebéd után elálmosodott, kávé után epedező társaságunk, az időközben megjelenő Kónya-Hamar Sándor képviselő gyorsan terebélyesedő, heves gesztikulációkkal kísért rögtönzött szónoklatát Kelemen Atilla könyörtelenül félbeszakítja – talán féltékeny házigazdai szerepkörére. A harmadik romániai magyar EP-képviselővel, Szabó Károllyal nem találkozunk. A híradások szerint ő a Bolyai Egyetem ügyében néhány héttel korábban Brüsszelben rendezett közmeghallgatáson sem volt jelen. Talán nem is létezik a valóságban.

A részeg óriás városa

Aki járt Bécsben, tudja, hogy a város építészeti rendezettségében, összhangjában és szépségében olyan, mint egy Mozart-szimfónia. Ezzel szemben Brüsszel egy John Cage-zongoraműhöz hasonlítható. A nem túl nagy történelmi városközpontot leszámítva ormótlan irodaházak üvegfalai törnek az ég felé, gátlástalanul terjeszkedve az utcák mindkét oldalán. A városkép eklektikus hangulatát csak fokozza a rendezetlenség: a betonkockákat mintha egy belga barnasörtől mámoros óriás dobálta volna összevissza, sok helyütt régi műemlék-épületek húzódnak meg szerényen az iszonyú akvárium-monstrumok árnyékában Az „európai negyedben” még hangsúlyosabb a helyzet: mindenfelé böhöm beton- és üvegfalak, a meglévő régi épületeket – Brüsszelben egyébként ritka a száz évesnél idősebb épület – szükség esetén lebontják, hogy újabb irodaházakat és adminisztratív tömböket emeljenek a helyükön.

A régi belváros viszont elbűvölő. A szűk sétálóutcák övezte főtér, a Grand Place négy-ötszáz éves, keskeny homlokzatú, de nagyon magas épületek között terül el. A tér ura – és a városbeli tájékozódás egyik biztos vizuális pontja – egyértelműen a csipkés tornyú városháza. Nem messze, egy utcasarkon csurgat – vizet – Brüsszel egyik jelképe, a Manneken Pis, a pisilő kisfiú, ahol szinte soha nincs csend – a turistaözön fényképezőgépeinek kattogása miatt. Pár utcával odébb megtekinthető a kisfiú párja, a pisilő kislány bronzszobra is. Esti városnéző sétánkon bizony nehéz a dolga vezetőnknek, Lokodi Emőkének, Kelemen Atilla asszisztensének, hiszen izgága firkászokból és nyüzsgő diákokból álló csoportot kell terelgetnie a sétálóutcák forgatagában.

Csokoládé sörrel

Belgium a csokoládé és a sör hazája. Brüsszel vásárlóutcáin egymást követik az íz- és illatorgiákkal kecsegtető csokoládéboltok, mindegyikük hatalmas forgalmat bonyolít le, a helybéliek és a turisták veszik az árut, mint a… csokoládét. A mesebeli Gombóc Artúr minden bizonnyal elalélna a gyönyörűségtől, hiszen kapható itt kerek, négyszögletű, lapos, vastag, világos és sötét csokoládé, mindenféle kiszerelésben.

A sörboltokban – mert Brüsszelben ez is van – több száz különböző színű, formájú és címkéjű palack sorakozik a polcokon. Belgiumban mintegy 400–450-féle sört készítenek, a pilzenitől a gyümölcsízű sörökig, a sűrű barnasöröktől az úgynevezett trappistákon át a búzasörig. A sörkavalkádba a rendkívül hangulatos belvárosi kiskocsmákban, vendéglőkben lehet belekóstolni, amelyeknek igen nagy részét bevándorló közel-keletiek és maghrebi arabok működtetik. A sörök elnevezése stílusosan passzol a lokálok cégtábláival, hiszen például a Delirium Tremens nevű italt akár a Mort Subit vagy a De Ultime Hallucinatie elnevezésű kocsmában is el lehet kortyolgatni.

Fall Sándor, Brüsszel

Az Európai Parlamentről dióhéjban

Az Európai Parlament (EP) tagjait az EU polgárai választják közvetlenül, öt évre. Az EP-nek jelenleg 785 tagja van, 2009-től ez a szám – a nemrég Lisszabonban született megállapodás értelmében – 751-re csökken. Romániának jelenleg 35 EP-mandátuma van, 2009-től kettővel kevesebb helyet kap majd. A képviselők nem pártjaik, hanem a nagy európai pártcsaládjuk „színeiben” dolgoznak az EP-ben. Az EP három legnagyobb frakciója a néppárti, a szocialista, illetve a liberális képviselőcsoport. Az EP-nek nincs törvénykezdeményezési hatásköre. Ez a szerep az Európai Bizottságé, amely az EP elé terjeszti a jogalkotási javaslatokat, a Parlament pedig megvitatja, szükség esetén módosítja, majd elfogadja vagy elutasítja azokat. Ugyanakkor az EP kérheti a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a jogalkotásra különböző területeken. Az EP a jogalkotói hatáskört a tagállamok minisztereiből álló Európai Unió Tanácsával közösen, vele szinte egyenlő mértékben gyakorolja. Költségvetési hatáskörrel bír, és valamennyi európai hatóságra kiterjedő, demokratikus ellenőrzési jogkört gyakorol.