
Fotó: Kyivpost.com
Irányítótörzset hoz létre és utcai járőrözést indít Munkácson a kijevi központú C14 (Szics) szélsőséges ukrán nacionalista szervezet „Ukrajna állami szuverenitásának védelme és a szakadár megnyilvánulások megelőzése érdekében” – adták hírül hétfőn kárpátaljai ukrán hírportálok.
2019. május 13., 16:072019. május 13., 16:07
2019. május 13., 16:082019. május 13., 16:08
A jelentések szerint a nacionalista szervezet attól tart, hogy ruszin aktivisták kihasználják Hennagyij Moszkalnak, Kárpátalja kormányzójának a lemondását és nagygyűléseket szerveznek, hogy autonómiát követeljenek Kárpátaljának. A C14 vezetői szerint az utóbbi időben a ruszinok észrevehetően fokozták a tevékenységüket, sőt – mint állítják – az Oroszországban található Ruszin Matica nemzetközi szervezet bejelentette, nem ismeri el az április 21-én befejeződött ukrán elnökválasztás eredményét.
A köztéri provokációiról, ellenzéki rendezvények megakadályozásáról és romaellenes pogromjairól ismert C14 szerint komoly aggodalomra ad okot az is, hogy „az autonómia után áhítozó több mint tíz (kárpátaljai) ruszin szervezetet Európából és Oroszországból támogatják.”
A nacionalisták úgy vélik, a Munkács utcáin és terein teljesített járőrözés, valamint a ruszin rendezvények megakadályozása jobb eszköz lehet a szeparatizmus megelőzéséhez, mint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerintük „puhány helyi munkatársainak papíron folytatott terrorellenes harca”. Az országnak soha nem volt ekkora szüksége a patrióták általi védelemre, mivel a hatalom még nem tért magához az elnökválasztás után – közölte a nacionalista szervezet.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!