Ungvártól Budapestig

Interjú Debreceni Mihállyal, a Határátkelő műsorvezető-szerkesztőjével Debreceni Mihály, a Határátkelő műsorvezető-szerkesztője öt éve belső munkatársa a Magyar Televíziónak. Az ungvári egyetemen szerzett diplomát, majd az ottani Tankönyvkiadó és a Kárpáti Kiadó magyar szerkesztőségében dolgozott 1991 januárjáig. Onnan került az ungvári televízió és rádió magyar adásához.

Gazda Árpád

2006. május 25., 00:002006. május 25., 00:00

– Hogyan lett önből televíziós? Hívták?
– Kissé váratlanul ért a felkérés. 1990 novemberében Erdélyben jártunk szerkesztőkkel, újságírókkal, írókkal, költőkkel. Hazaérkezésünk után behívtak egy stúdióbeszélgetésre a későbbi tévés kollégáim. A felvétel után megkeresett Kulin Zoltán, elmondta, hogy olyan embert keresnek, aki nem izgul a kamerák előtt, jól ismeri azt a közeget, ahol él, él beszél oroszul, ukránul. Némi habozás után igent mondtam.
– Korábban is járt már Erdélyben?
– Nagyon régen segélyszállítmányt vittünk Nagybányára és Kolozsvárra. Emlékszem, 1990. január negyedikén este érkeztünk a kolozsvári magyar színházba, ahol éppen próbát tartottak. Megszakítottam a próbát, mert le kellett pakolni a rakományt. Tompa Gáborral az élen, az egész társulat férfitagjai a segítségünkre siettek. Aztán a protestáns teológiára mentünk. Mit ad az ég, még azon a nyáron Makfalván, Szováta környékén nyaraltunk kárpátaljai iskolásokkal. Beutaztuk szinte az egész Székelyföldet. Mellesleg, édesanyám 1943 nyarától 1944 végéig Kolozsváron élt. Arra viszont soha nem gondoltam, hogy a leendő feleségem is félig székely származású lesz. Apósom Gyergyóalfaluból keveredett a máramarosi Técsőre, ahol haláláig élt. Így aztán sok rokonunk él Erdélyben Gyergyótól Déváig. A múlt század kilencvenes éveiben többször megfordultam Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és még sorolhatnám a településeket. Mindig úgy éreztem, hogy hazamegyek.
– A Szovjetunióban nőtt fel. Mit tudhatott Erdélyről?
– Szerencsés korszakban jártam egyetemre, 1975-től 1980-ig. Akkoriban az ungvári magyar könyvesbolt tele volt magyarországi könyvekkel, minden eljutott hozzánk. Igaz, útlevelet mi sem kaptunk, de nézhettük a magyar tévé adásait, hallgathattuk a budapesti rádió műsorait. Jól informáltak voltunk. A megyei könyvtárba pedig Budapestről – Vekerdi Józsefnek köszönhetően – hetente érkeztek a Kriterion kiadó könyvei, sőt, a marosvásárhelyi Igaz Szó és a Korunk is. Tudtuk, milyen helyzetben vannak erdélyi honfitársaink, megtanultunk a sorok között olvasni. Egyre rosszabb híreket kaptunk a hozzánk látogató magyarországi ismerősöktől az ottani állapotokról. Mindig reménykedtem abban, hogy egyszer eljuthatok Erdélybe. A forradalom után azonnal útnak indultunk, hogy segíthessünk. Emlékszem, a kolozsvári színházban először el sem hitték, hogy nem Magyarországról érkeztünk. Egyikük meg is jegyezte: „nálatok sem jobb a helyzet!”
– Mennyire segíti a munkáját, hogy Kárpát-medence-szerte sok ismerőse és barátja van?
– Amikor még a kiadóban dolgoztam, nagyon sok szerkesztőkollégát, írót, költőt ismerhettem meg Kassától Újvidékig, Kolozsvártól Pozsonyig. Ezek a találkozások erősen meghatározták pályám alakulását. Az pedig csak hab a tortán, hogy a tévésekkel is napi kapcsolatban lehetek. Az élet ajándékának tartom, hogy azzal foglalkozhatom, amit nagyon szeretek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének