
Fotó: MTI
2012. február 06., 08:402012. február 06., 08:40
Ennek jogi keretét szeretnék megteremteni, és ennek érdekében „jogalkotásra késztetni” az Unió illetékes testületét.
Kiemelte: össznemzeti összefogásra van szükség, ha valamikor, most az kell, hogy a pártpolitikai szint fölé emeljék ezt a nemzeti ügyet. Az MTI kérdésére elmondta, a kezdeményezés bejegyzése után húsz hónap alatt kell az aláírásokat összegyűjteni. Ideális esetben a regisztrációs kérelem benyújtása április 1-jétől történhet meg, ezután két hónap a regisztrációs idő, majd, ha pozitív döntés születik elindulhat az aláírások gyűjtése. Tőkés László azt mondta, hogy számítanak az európai kisebbségekre és a civil szervezetekre is.
Az Európai Bizottság elé azután kerülhet a kérdés, ha a tagországok igazolták az aláírások érvényességét.
Azonban még ekkor is elutasíthatják a jogalkotás megindítását – mondta, hozzátéve, többéves folyamatról van szó. Felidézte: tavaly márciusban határoztak úgy, hogy a polgári kezdeményezés eszközével élni kívánnak, és novemberben, miután találkoztak Schmitt Pál államfővel, megerősítették elhatározásukat. Tőkés elmondta, hogy a pénteki ülésen szakmai bizottság megalakításáról döntöttek, amely egyezteti a polgári kezdeményezésről eddig kialakított elképzeléseket. Javaslatot fogalmazott meg a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is – jelezte. A szakmai testület – amelynek élére Gál Kinga (Fidesz) EP-képviselőt kérik fel – március 31-éig készíti el jelentését a témában.
A KMAT elnöke hozzátette: a tanácskozáson Németh Zsolt külügyi államtitkár azt mondta, a magyar kormány támogatni tudja a kezdeményezést abban az esetben, ha az valóban szakmailag megalapozott, és igazi polgári jelleget ölt. A politikai szféra nem avatkozhat be a folyamatba, és erre minden lehetőség adott – jelezte Tőkés László. Mécs László, a KMAT főtitkára elmondta: a tanács ülésén egyhangúlag döntöttek arról is, hogy felveszik tagjaik sorába a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsát. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatára támogatták azt az elképzelést, hogy Ukrajnában létesüljön önálló magyar választási körzet, amely tömbbe foglalja a kárpátaljai magyarságot.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.