
Archív felvétel
Fotó: Presidency.ro
Kijev azon lesz, hogy az új oktatási törvény ne sértse az Ukrajnában élő román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, és e tekintetben tiszteletben tartja majd azt az álláspontot, amelyet a Velencei Bizottság fog kialakítani a jogszabályról – biztosította Petro Porosenko ukrán elnök Klaus Johannis román államfőt.
2017. október 18., 21:582017. október 18., 21:58
A román elnöki hivatal szerdai közleménye szerint a két államfő telefonon beszélt egymással, Porosenko kezdeményezésére.
Hozzátette: Románia elvárja, hogy Ukrajna – a kétoldalú kötelezettségvállalásaival összhangban – tartsa tiszteletben a mérvadó nemzetközi kisebbségvédelmi előírásokat. A román elnök ugyanakkor megerősítette: országa következetesen támogatja Ukrajna európai integrációját és területi épségét.
Beszámolt arról, hogy a törvényt véleményezésre küldte a Velencei Bizottsághoz, és megígérte, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi szaktestületének álláspontját Kijev tiszteletben fogja tartani. Porosenko megerősítette, hogy a román elnökhöz intézett korábbi meghívása továbbra is érvényes.
Johannis rámutatott: az eredetileg októberre tervezett ukrajnai látogatását az oktatási törvény elfogadása miatt halasztotta el, és erre nem kerülhet sor mindaddig, amíg Kijev nem talál megfelelő megoldást a jogszabály által előidézett problémákra.
Múlt héten Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter személyesen is felkereste a román fővárost, és
A szeptember végén hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen 2020 szeptemberétől életbe lépő része kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását csak az első négy osztályban engedélyezik.
Az 5. osztálytól felfelé minden tantárgyat ukránul oktatnak majd, viszont engedélyezi a törvény egy-két vagy több tantárgy oktatását bármely európai uniós tagország nyelvén. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!