
Fotó: Facebook/Oleg Nikolenko
Az Odessza környéki Izmajil és Renyi kikötői elleni rakéta- és dróntámadások során az oroszok a román légteret használták egy ukrán szakértő szerint, hogy megakadályozzák az ukrán légvédelmi rendszereket az ellenséges célpontok megsemmisítésében.
2023. szeptember 28., 21:122023. szeptember 28., 21:12
Az orosz megszállók ugyanezt a taktikát alkalmazták a Moldovai Köztársaságon keresztül is – állítja Olekszandr Kovalenko, az ukrán Információs Ellenállás csoport katonai és politikai kommentátora, akinek véleményét a Zerkalo Nedeli című kiadvány idézte. „Nem volt jogunk egy másik ország légterében lévő tárgyakra lőni. Ezt arra használták ki, hogy biztonságosabban tudjanak átrepülni, és Izmayil és Renyi célpontjait megsemmisítsék” – mondta Kovalenko.
– tette hozzá. Oroszország így próbálta növelni támadásai hatékonyságát, és elérni célpontjait Ukrajna középső vagy nyugati régióiban. Chișinău akkor határozottan elítélte az Oroszországi Föderáció ilyen jellegű akcióit. Kovalenko megjegyezte, hogy az Odesszai régió déli része jelenleg kevésbé védett, mint Odessza város és környéke. Most azonban Románia csapatokat küld Ukrajna határaihoz, talán éppen azért, hogy megsemmisítse a számára veszélyt jelentő orosz drónokat.
Amennyiben a szakértő állítása beigazolódik, az súlyos következményekkel járhat, hiszen azt jelentené, hogy Oroszország engedély nélkül, egy NATO-tagállam légterét megsértve hajtott végre támadásokat egy másik orzság ellen. Eközben az orosz parlament alsóházának (Duma) krími régióból származó képviselője, Mihail Seremet
A Ria Novosztyi által idézett orosz képviselő szerint „furcsa dolgok” történnek a NATO-gépek Fekete-tenger feletti repülései után vagy közben: drón- és rakétatámadások a Krím ellen. Seremet arra a következtetésre jutott, hogy a NATO felderítő drónjai koordinálják az ukrán fegyveres erőket, így részt vesznek a támadásokban.
„Ezért úgy vélem, hogy a NATO-országok összes katonai felderítő repülőgépét és stratégiai drónját a Fekete-tenger felett törvényes célpontnak kell nyilvánítani, meg kell semmisíteni vagy leszállásra kell kényszeríteni” – mondta az orosz képviselő.
Mint arról beszámoltunk, eddig három orosz drónt zuhant le román területen. A héten már a román hadsereg vezérkara is közbelépett, miután keddre virradóra az orosz hadsereg újabb heves dróntámadást indított a román határ közvetlen közelében fekvő ukrán települések ellen, ismét veszélybe sodorva román állampolgárok életét. A védelmi minisztérium közlése szerint a vezérkar kedden videokonferenciát szervezett, amelyen Brăila, Konstanca, Galac és Tulcea megyei helyi hatóságok vezetőivel egyeztetett.
Miután Oroszország kilépett az ukrán gabona exportját lehetővé tevő fekete-tengeri gabonamegállapodásból, műveletet indított az ukrán gabona külföldre szállítását lehetővé tevő infrastruktúra megsemmisítésére. Ennek részeként sorozatos dróntámadásokat intéz a dunai ukrán kikötővárosok ellen, ami román oldalon is következményekkel járt: eddig három, vélhetően az ukrán légvédelem által lelőtt, az oroszok által a háborúban használt irányi gyártmányú Sahíd kamikázedrón zuhant le román területen.
Emiatt Tulcea megye határ menti övezetében repülési tilalmat rendeltek el, és ideiglenes tábori óvóhelyeket építettek.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!