Hirdetés

Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok

•  Fotó: X (Twitter)

Fotó: X (Twitter)

Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette – közölte DmitroPletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője. A támadás idején a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és KiriákoszMicotákisz görög miniszterelnök is.

MTI

2024. március 06., 21:432024. március 06., 21:43

2024. március 06., 22:052024. március 06., 22:05

Pletencsuk az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott kommentárjában hozzátette, hogy a vizsgálat még folyamatban van, és „rögzítik az Oroszországi Föderáció újabb háborús bűncselekményének minden körülményét”.

VolodimirZelenszkij a Szuszpilne televízió tudósítása szerint elmondta, hogy látta az orosz támadást, mivel abban a pillanatban Odesszában tartózkodott a görög miniszterelnökkel.

Hirdetés

„Ma láttuk ezt a támadást, Önök pedig láthatták, kivel van dolgunk, nem érdekli őket, hová mérnek csapást. Tudom, hogy voltak áldozatok, még nem ismerem a részleteket, de azt tudom, hogy halottak és sebesültek is vannak” – idézte a tévé az államfőt. Zelenszkij ismét hangoztatta, hogy Ukrajnának hatékonyabb légvédelmi rendszerre van szüksége.

Micotákisz a görög sajtónak azt mondta, hogy a támadás idején éppen Odessza kikötőjében voltak Zelenszkijjel, és a robbanások közel voltak hozzájuk. „Zelenszkij elnök és munkatársai megmutatták nekünk és elmagyarázták a kikötő fontosságát és azt, hogy mit tesznek az ukrán tengeri útvonal helyreállítása és megerősítése terén, és milyen károk érték a támadások során. Meghallottuk a szirénák hangját és a robbanásokat, amelyek nagyon közel voltak hozzánk” – fogalmazott a görög politikus, hozzátéve, ez számára maradandó tapasztalat volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés