
Fotó: Videófelvétel
Hétfő éjszaka harci drónok leptek el több, Moszkvához közeli települést, az orosz légvédelem a repülőszerkezetek többségét lelőtte. Közben orosz-kínai közös hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren.
2024. szeptember 10., 13:392024. szeptember 10., 13:39
2024. szeptember 10., 13:572024. szeptember 10., 13:57
Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója szerint pilóta nélküli repülőszerkezetek egy lakóház 10. és 11. emeletén tüzet okoztak, egy másikban pedig a nyolcadik emeleten károkat. Az első jelentések egy kilencéves gyermek haláláról is beszámoltak, de ezt az értesülést később cáfolták. A kormányzó azt nyilatkozta az orosz sajtónak, hogy
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester bejelentette, hogy az egyik pilóta nélküli repülőgép roncsai a Zsukovszkij nemzetközi repülőtér közelében zuhantak le, amelyet lezártak a forgalom elől.
Lelőtt drónok repeszei által okozta károkról számolt be Mihail Suvalov, a Moszkva megyei Kasira város polgármestere is.
A helyi hatóságok szerint a brjanszki régió légterében 59, a kalugaiban hét, tulaiban pedig két drónt lőtt le a légvédelem. Hasonló támadást jelentettek Lipeck megyéből is.
Kedd reggel közös flottagyakorlatot kezdtek az orosz és a kínai haditengerészet hajói a Nagy Péter-öbölben – közölte az orosz védelmi minisztérium. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az orosz Csendes-óceáni Flotta és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete egységei a tengeri kommunikáció és a parti gazdasági tevékenység védelmét fogják gyakorolni.
A Nagy Péter-öböl a Japán-tengeren, az orosz-szibériai partvidéken található, és 185 kilométernyire nyúlik be a szárazföldbe.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!