Hirdetés

Több száz újságíró vonult utcára Zágrábban a média ellen zajló „keresztes hadjárat” miatt

A peres eljárások leállítását követelték a horvát médiamunkások •  Fotó: Marko Prpić/PIXELL

A peres eljárások leállítását követelték a horvát médiamunkások

Fotó: Marko Prpić/PIXELL

Mintegy 350 horvát újságíró vonult az utcára szombaton Zágrábban, hogy demonstráljon a cenzúra ellen – közölte az N1 horvát hírcsatorna.

MTI

2019. március 02., 18:112019. március 02., 18:11

2019. március 02., 18:192019. március 02., 18:19

A Horvát Újságíró Szövetség (HND) által „Elvettétek a médiát, de az újságírást nem adjuk” címmel meghirdetett tüntetésen a médiadolgozók nyolc pontban fogalmazták meg követeléseiket, amelyeket a nap folyamán átnyújtottak a kulturális minisztériumnak és a kormánynak is. Ezek közül a legfontosabb, hogy hagyjon fel a hatalom azzal a gyakorlattal, hogy peres eljárások indításával igyekszik elhallgattatni az újságírókat. Emellett az újságírók jogi védelmének szükségességére is felhívták a figyelmet a tüntetők.

Az újságírók szeretnék azt is elérni, hogy politikamentessé váljon az elektronikusmédia-tanács, menesszék a horvát közszolgálati televízió (HRT) teljes vezetőségét és változtassák meg a HRT-ről szóló törvényt.

Hirdetés

A HND közleménye szerint az újságírók azért vonultak az utcára, mert jelenleg több mint ezer polgári és büntetőjogi peres eljárás folyik ellenük és kiadóik ellen, fenyegetéseknek és politikai nyomásgyakorlásnak vannak kitéve, mindez szerintük veszélyezteti a szakmai jogokat és színvonalat, valamint a médiáról szóló törvényeket. „Nem tudtok annyit perelni, amennyit mi beszélni tudunk, ezzel mindenki legyen tisztában” – hangoztatta Hrvoje Zovko, az újságíró szövetség elnöke a tüntetésen.

Mint mondta: véget kell vetni az üldözésnek, nem normális, hogy a kormány, amely Európa-pártiságát hirdeti, csendben figyeli, hogyan lehetetlenítik el az újságírókat. Közölte, a horvát állampolgároknak meg kell érteniük, hogy az újságírók számára biztosítani kell a jogot a szabad és időszerű tájékoztatáshoz.

A HND azt követően hirdette meg a demonstrációt, hogy több tucat civil és szakmai szervezet, valamint az összes ellenzéki párt bojkottot hirdetett a közszolgálati csatorna ellen, mert a televízió csatlakozott az újságírók elleni „keresztes hadjárathoz”, és 33 újságíró, köztük saját alkalmazottai ellen indított pert, összesen 2,17 millió kuna (mintegy 290 ezer euró) kártérítést követelve a jó hírnévhez való jog megsértése és hitelrontás címén. A HRT korábban közölte, hogy nem kíván a politikai viták eszközévé, sem a választások témájává válni egyik politikai párt számára sem, ezért a csatorna békítő eljárást indított az által perelt médiumokkal szemben.

Médiaszakértők szerint Horvátországban üzletté vált az újságírókat perelni.

Politikusok, üzletemberek, sportolók, de még bírók is indítanak polgári peres vagy akár büntetőjogi eljárásokat is újságírók és médiumok ellen, irreális kártérítési összegeket követelve, a bíróságok pedig a legtöbb esetben a felperesek javára döntenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés