
Fotó: Agerpres
2011. április 12., 09:292011. április 12., 09:29
A partot egy méter magas hullámok érték el. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földmozgás 7,1-es erősségű volt, epicentruma Ivaki városától 22 kilométerre északkeletre, a március 11-i földrengés és szökőár nyomán súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől 81 kilométerre délre volt a szárazföldön, 13 kilométeres mélységben. A szökőárriadót rövid idő múlva feloldották.
A nukleáris létesítményt üzemeltető vállalat (Tepco) előbb azt közölte, hogy nem tapasztaltak rendellenességet az erőműben, majd kiderült, hogy három reaktor (az 1-es, 2-es és 3-as) berendezéseinek megszűnt az áramellátása, leállt a reaktorok vízhűtése. Nem sokkal később azonban sikerült helyreállítani az áramellátást. A cég azt is bejelentette, hogy kimenekítették az erőmű külterületén dolgozókat. Egy másik áramszolgáltató, a Tohoku Electric Power Company arról számolt be, hogy a rengés nem okozott kárt a higasidori atomerőműben, ahol egyébként tervezett felújítási munkálatok folynak. Az Onagavában lévő erőművet pedig a március 11-i földrengést követően lezárták, a reaktorait hűtik. A rengés Tokióban is érezhető volt. A földlökéseket követően azonnal lezárták a Narita nemzetközi repülőteret, és vizsgálják a kifutók állapotát.
Edano Jukio japán kormányszóvivő tegnap közölte: jelentősen csökkent egy újabb, nagyobb mértékű radioaktív szivárgás kockázata a megsérült japán atomerőműben. Edano szerint a helyzet romlásának kockázata is kisebb lett. A japán kormány szerint megfelelő a kabinet rendelete a lakosság evakuálásáról a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetéből, de egyelőre nincs végleges döntés arról, hogy kötelező érvényűvé teszik a kitelepítést onnan. A japán jegybank elnöke közölte vasárnap, hogy a természeti csapás nem fenyegeti az ország pénzügyi rendszerének stabilitását, de negatív hatása még néhány hónapig érezhető lesz a nemzetgazdaságban, elsősorban az iparban, és folytatódni fog a termelés visszaesése.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!