
Beszólt. Trump figyelmeztette Putyint, hogy fejezze be az ukrajnai háborút
Fotó: MTI/EPA
Donald Trump amerikai elnök felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az új stratégiai fegyverek tesztelése helyett inkább az ukrajnai háború befejezésére koncentráljon.
2025. október 27., 11:072025. október 27., 11:07
Trump ázsiai körútja során újságíróknak nyilatkozva hétfőn „nem megfelelőnek” nevezte Oroszország tesztjét.
– idézte Trump szavait a sajtó.
Trump nyilatkozata csak egy nappal azután történt, hogy Oroszország megerősítette, hogy tesztelte a Burevesztnyik nevű, nukleáris töltettel felszerelhető, atomhajtású rakétát.

Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélküli manőverező repülőgépet október 21-én.
és újra ráirányította a figyelmet Oroszország stratégiai nukleáris arzenáljára.
Csaknem kétszáz ukrán drón lelövéséről tett bejelentést az orosz védelmi tárca
Az orosz légvédelem lelőtt vagy elfogott 193 drónt az éjszaka folyamán Oroszország légterében – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tárca közlése szerint közülük 40-et a moszkvai régióban semlegesítettek, ebből 34 a főváros felé repült.
Orenburg, Orszk, Szamara és Szaratov, valamint a moszkvai régióban lévő Zsukovszkij és Domogyedovo repülőterén ideiglenesen forgalomkorlátozást vezettek be.
Donyeckben két civil halálát okozta egy ukrán drón, amely lakóházba csapódott, a Brjanszk megyei Pogarban pedig egy utasokat szállító mikrobusz vezetőjének halálát.
A belgorodi hatóságok hétfő reggel közölték, hogy a régiót vasárnap érő ukrán támadások egy ember halálát okozták, 23-at pedig megsebesítettek.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!